A Soros tervhez tartozik egy homo sorosensus is?
Igen, meg Soros alien tojásokat is akar titokban telepíteni Magyarországra.
Ez felháborító!
Persze. Nem tudtad? Csak álcázzák magukat, hogy elvegyülhessenek a nemzeti érzelmű magyarok közt. ;-)
PS B__szki, neked semmi kritikai érzéked nincs? Ha azt mondta volna, hogy piros az ég, azt is elhiszed??
Komikus az egész hogy mennyira tájékozatlanok az emberek, és hogy képtelenek utána nézni a dolgoknak. Ebben a témában is azt szokják mondani hogy kormánypropaganda pedig
görgessetek le a "Creating the “open Society man” (and Woman!)" Jó olvasást kívánok bár tudom ezt is hazugságnak fogják egyesek titulálni
#4
Túl korán leütötted a labdát...
Pedig jó lett volna várni vagy 20 választ, amiben a szellemi világítótornyok elmagyarázzák, hogy Orbán megint hazudik meg gyűlöletet kelt...
De hát akkor legyen:
A Nyílt társadalom emberének születése címmel publikált tanulmányt 2009-ben az ET emberi jogi biztosa, amelyben egy új embertípus, a "homo sorosensus" létrehozásának szükségességéről értekezik. Az Open Society című nemzetközi Soros-hírlevélben úgy fogalmaz: "sokan közülünk azt feltételezték, hogy két évtizeden belül létre tudjuk hozni az új nyílt társadalom emberét. Ez az új ember - a homo sorosensus - hivatott felváltani a homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján" - idézi a hirado.hu.
A dokumentumban Nils Muiznieks részletesen ismerteti a "Soros embertípus" személyiségjegyeit. Muiznieks azt írta: a "homo sorosensus" a közép-európai egyetemen (a Soros-egyetemen), vagy nyugaton (Angliában vagy az Egyesült Államokban) tanul, aktívan részt vesz a megreformált közép- és kelet-európai gazdasági és politikai életben, mi több, egy átmeneti időszakot követően a "Soros embertípus" nemzedéke megszerzi a legtöbb politikai, gazdasági és kulturális hatalmi pozíciót.
A portál felidézi, az emberi jogi biztos tanulmányában mérleget von a Soros Alapítvány 1989 és 2009 közötti célkitűzéseivel, eredményeivel, majd leszögezi, hogy a nyitott társadalom kialakítása a vártnál hosszabb időt vesz igénybe. Azt is megállapítja, a "homo sorosensus" nem fog belovagolni a fehér lovon, végül kijelenti: nem szabad lemondani létrehozásának eszményéről. Szerinte tovább kell erősíteni egyes személyeket és csoportokat, amelyek már most is a nyílt társadalomért küzdenek, de olyanok számára is vonzóbbá kell tenni, akik dühösek, vagy kiábrándultak az átmenet miatt - közölték.
Ja....
És még mondják, hogy nincs Soros terv ?
#6
Azért ütöttem le a labdát mert már sok kérdés volt már ezzel kapcsolatban és egyszerűen nem értem az embereket. Miért olyan nehéz a googleba beírni valamit( Nekem 1 percbe került az egész) hogy utána nézzen a dolgoknak mielőtt még kijelent valamit.
Amúgy kérdező egy szóval nem említettem hogy Orbán nem hazudik, hazudik az mint a vízfolyás de van amiben igaza van. Maga a soros terv nem tudom kételkedek benne viszont az utóbbi ENSZ kijelentések [link]
stb hát ha nem is Soros terve de valami van mert nem normális hogy egy olyan szervezet mint az ENSZ arra törekszik hogy legalizálja az illegális bevándorlást
#7
Szerintem az emberek egy része nagyon is jól tudja hogy hogyan kell a Google-t használni, de védik a mundér becsületét körömszakadtáig.
Így volt azzal is, hogy nincs migránsválság, hogy nem kell kerítés, hogy nincs is kvóta, meg hogy nincs Soros terv...
Aztán kiderült hogy a dolog egyre cifrább.
Mert már olyan is van 2000-től hogy NÉPESSÉGCSERE...
És ez ráadásul az ENSZ-től.
Szóval Soros egyetemein képeznék ki Európa jövőbeli vezetőit, az alattvalókat meg Afrikából importálnák...
Az őshonos európaiaknak meg ott van a 73 nemi identitás, hogy ne legyen kedvük szaporodni. Egyes óvodákban már most tiltják a hagyományos nemi szerepeket felvonultató játékokat.
"ha a kedvenceid csak harmadennyit foglalkoznának az egészségüggyel, meg az oktatással,"
Lehet, hogy eleget foglalkoznak?
Menj el egy párizsi külvárosi kórházba vagy orvosi rendelőbe... Nézz körül, és saccold meg, hogy miért nem kerül rád a sor hosszú órákig...
Keress rá a német oktatásügyi problémákra a nagyvárosokban, hogy ahol a migránsok száma eléri a 20%-ot, ott a színvonal nagyot esett, mert a kis Mohamed 14 évesen se tud rendesen németül, és az ő szintjére kell levinni az oktatást, hogy ne járjon minden évet kétszer meg háromszor.
Ez nem vicc...
Ha most elcsesszük, akkor hosszú generációkra el lesz cseszve.
Az ENSZ-ben már tervezik a "biztonságos" csatornákat amiken Ázsiából meg Afrikából milliók áramlanak Európába.
Az egészségügyet meg oktatást azt magunknak kellene kiépíteni...
És én benne vagyok, hogy az afrikaiaknak is segítsünk.
De AFRIKÁBAN !!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!