Tényleg ennyire "szükségük" van az MSZP-ben Fodor pártjára?
"Arról, hogy a listán hány helyet kapna a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt, Molnár Gyula közölte, a helyekről nincs még konkrét és végleges megállapodás (...)"
A jelenlegi helyzetben úgy néz ki, hogy a MSZP a Párbeszéddel közös listára megy és mindkét párt lógója fel lesz tüntetve a szavazólapon, tehát 10%-ot kell elérniük a küszöbhöz. Ez még érthető is, ennyit amúgyis elérnének és Karácsony Gergely arca hozhat némi plusz támogatást is a pártnak.
Viszont azt már semmiképp nem fog menni, hogy a Liberálisokat is rátedjék a lapra, 15%-ot sehogy nem tudnának már elérni, így valószínűleg az marad, hogy Fodort MSZP színekben teszik fel a listára, így még kockázatmentesen lehet egyfajta Összefogást reklámozni. De ingyen ez sincsen, ezért a reklámért az MSZP-seknek le kell mondaniuk egy befutó helyről a listán Fodor javára, márpedig egy hely még sosem számított többet az MSZP-seknek, mint most.
Tehát kérdem én, tényleg megéri ez nekik, csak azért, hogy azt mondhassák, hogy akivel lehetett, összefogtak (mert hogy önmagukban Fodorék biztosan nem hoznak mérhető számú szavazatot)? Nem lenne inkább életszerűbb számukra megszabadulni tőlük?
Hát a döglődő szociknak most mindenkire szüksége van.
Mint fordított esetben ezeknek az alig mérhető törpepártoknak, mert fel akarnának kapaszkodni a maszop hátán.
A válasz egyszerű: az MSZP-t nagyon megszorongatta mostanság a DK, az MSZP-nek pedig nagyon fontos, hogy "a baloldal vezető ereje" vagy a "legerősebb baloldali erő" színében tűnjön föl a választók előtt. Ha ezt a pozícióját elveszíti, 2022-re esélye sem marad talpon maradni, egyszerűen akkora arcvesztés, ha az egykor nagy MSZP-t beelőzi egy másik párt a baloldalon, amit már nem élnének túl politikailag.
Mindennél fontosabb tehát nekik, hogy az MSZP-lista tűnjön az erősebbnek, véletlenül se a DK-lista. Ha Fodor ehhez akár csak 50 ezer szavazót is hozzá tud adni, az is számít nekik. Lehet, hogy csak 1-2 % lesz a különbség köztük, de az MSZP-nek életbevágóan fontos, hogy az az 1-2% az ő javukon legyen. Ezért megéri beáldozni akár egy parlamenti mandátumot is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!