Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hogyan áll jelenleg a Jobbik...

Hogyan áll jelenleg a Jobbik Budapesten?

Figyelt kérdés

[link]

2014-ben a baloldali összefogás gyakorlatilag majdnem beérte a Fideszt a fővárosban, listán 38,5% szavazott a kormánypártokra, míg 36,7% a baloldali ellenzékre. Ezzel szemben a Jobbik mindössze 12,1%-ot kapott, az LMP pedig 8,9%-ot.

Megdöbbentő, hogy a Jobbik (mely országos szinten akkor 20,4%-ot ért el), mennyivel gyengébb volt Budapesten. Érdekes ugyanakkor, hogy mintha szépen lassan elkezdte volna átvenni a baloldal korábbi fellegvárait, azaz a külső pesti kerületeket, amelyekben sokkal jobban szerepelt: a 17. OEVK-ban (Csepel-Soroksár) pl. 17,8%-ot szereztek, amely már majdnem az országos átlaguk.

2014-hez képest elvileg a baloldal gyengült országos szinten, ráadásul a mostani MSZP-DK összefogás közel sem olyan széleskörű, mint a 2014-es, több balos párt is külön fog indulni, s ez sok balos szavazót elbizonytalaníthat. Ettől eljöhet a jobbikos áttörés a fővárosban is? A marakodó baloldaltól megrettenő balos szavazók inkább átszavaznak a Jobbikra?


2017. dec. 31. 12:11
 1/5 A kérdező kommentje:
Hiszen alapvetően ugye a Jobbik sokkal nagyobb egységet képez, így pl. lehet hogy inkább lenne esélyük budapesti egyéni körzeteket is megnyerni.
2017. dec. 31. 12:13
 2/5 anonim ***** válasza:
73%

Lehetnek meglepetések (a Jobbik szempontjából jók és rosszak is).

Nagy fába vágta a fejszéjét Vona, majd meglátjuk mi lesz belőle.


SZERINTEM mindenesetre vidéken az ellenzékiek a Jobbikra fognak szavazni, Budapesten a baloldali pártokra.

2017. dec. 31. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
85%
Én nem hiszem, hogy Budapesten számottevően erősödtek volna. A tüntetésük "letszáma" sem ezt mutatta.
2017. dec. 31. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
40%
Pesten is nácik, pont mint másutt.
2017. dec. 31. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
28%
0%,,,,vidéken erősebbek, de 2014-hez képest rontottak az eredményeiken ott is, legalábbis az időközi választások eredményei azt mutatják
2018. jan. 1. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!