Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Előfordulhat, hogy a jövő évi...

Előfordulhat, hogy a jövő évi választáson még jobban "kettészakad" az ország?

Figyelt kérdés

Már 2014-ben is megfigyelhető volt, hogy a baloldal vidéken teljesen megszűnőben van, ellenben Budapesten jobb eredményt értek el, mint 2010-ben, így a fővárosban a kormánypárt egyenrangú kihívója. A 18 választókerületből már akkor is megnyertek 8-at, kb. 2% volt a különbség a két oldal között. Ezzel szemben vidéken sok helyütt a Jobbik kezdte el beérni a Fidesz-KDNP-t, pl. Gyöngyösön néhány szavazaton múlt a kormánypárti mandátumgyőzelem.

Véleményem szerint 2018-ban ez még erőteljesebben jelen lesz. A baloldali pártok elég jól állnak a fővárosban, vidéken viszont talán még 2014-nél is rosszabbul. Szerintem Budapesten akár több választókerületet is megnyerhetnek, mint 4 évvel ezelőtt, vidéken viszont örülhetnek majd a 15%-os eredményeknek is.

Mit gondoltok erről?


2017. okt. 8. 12:12
 1/3 anonim ***** válasza:
95%
Igen, de nem mindegy? A Fidesz könnyedén nyerni fog továbbra is. A baloldaliak meg a Jobbikkal feldughatják, hogy Budapesten vagy vidékem jobban teljesítettek egy kicsit.
2017. okt. 8. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
93%
Szerintem a "vidék" és Budapest között mindig is megvolt ez a különbség. Ami akár még nőhet is de azért az átlagos közvélemény kutatások eredményeiből nem úgy tűnik, mintha a Fidesz túl sok szavazatot vesztett volna illetve a baloldal se biztos, hogy meg fog minden körzetben egyezni Budapesten. (ez majd a választásokon fog kiderülni, mert addig még sok minden történhet)
2017. okt. 8. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

"Ketté szakad az ország" Ezt a kifejezést arra találták ki, amikor két egyenlő tábor alakul ki, ezzel előáll a patthelyzet.

Amikor az egyik félnél azt kell számolgatni, hogy meglesz-e a kétharmad, az nagyon is egységet jelent.

Még ha ez egy hangos kisebbségben sokunknak nem is tetszik.

Lehet olyasmikkel dobálózni, hohy 2millió ember szavazott a fideszre, akkor 8 millió gyűlöli, de néma gyereknek anyja sem érti a szavát. El kell menni szavazni és leváltani. Már ha lenne, kire.

2017. okt. 8. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!