Szerintetek Soros a migránsokkal ártott nagyobbat Magyarországnak, vagy azzal hogy kitanítatta a Fideszes elitet a zsebéből?
Soros György álláspontja hogy minden háború elöl menekülő embernek ideiglenes menedéket kell adni.
Ugyanez a Soros kb. 10 Fideszes előljárót tanítatott ki a pénzéből.
Szerintetek a két tett közül melyik ártott nagyobbat az országnak?
16.08
Bocs, de mégis hol haljanak meg az emberek, ha nem kórházakban?
Amikor már az utolsó, normális ember is lelép az országból, akkor ne felejtse el lekapcsolni a villanyt, mert a fideszes turbómagyarok nagyon jól érzik magukat a sötét középkorban is. Konkrétan meg szokták mondani, hogy milyen jó is volt az, mert akkor mennyire erős volt Magyarország és milyen jó volt akkoriban az élet.
Jobb is nekik egyébként a sötétben, mert ha magukra hagyod őket és nincs már több ellenség, akiket gyűlölni kell, le kell győzni és el kell taposni, akkor a többi mélymagyart kezdik majd el ölni unalmukban, feltéve ha megtalálják egymást, a sötétben viszont erre legalább kevesebb az esély. A lényeg, hogy gyűlölni kell a másikat, áskálódni ellene, mert csak úgy élet az élet, anélkül nem lenne kerek és unalmas lenne.
Az esetleg, hogy leüljön megnézni egy jó sorozatot, elolvasson egy jó könyvet vagy tanuljon, képezze magát, ha már olyan sok, felesleges energiája van, eszébe nem jutna, mert ezek úri huncutságok azon bizonyos, magyar lakosság szemében...
Soros,Orbán,meg az összes jelenlegi párt=amcsik,és a háttérhatalom!...Ezt jól vésse mindenki a kis fejecskéjébe!
Ha mindezt mégsem hinnétek el,majd lesz,döbbenet!Mindenki járja csak a saját útját és egy idő után majd rájön(ha egyáltalán rájön),hogy mi az igazság...Ezt a rengeteg színjátékot meg mindenki csak higgye el,nyugodtan! Nem kívánom senkinek azt a tortúrát amit én végigszenvedtem az életemben eddig,és amit meg mostanában megélek,na az már túl sok a jóból!!!Én mindenkinek csak azt tudom tanácsolni hogy nagyon szívlelje meg amit itt leírhattam az oldal jóvoltából,mert egy idő után majd mindenkinek leesik 1X,csak. Sajnos széllel szemben nem lehet p...sálni! Ezt el kell fogadnunk,mert annak a sok szerencsétlen hazafi katonáknak is el kellet fogadniuk az utasításokat,parancsokat,akiket egykor a frontra küldtek!Nem tudtak ez ellen mit tenni szegények...Hogy reánk mi vár azt még nem tudjuk...talán jobb is!
Mások irányítják az életünket,mi csak a szenvedő alanyaik vagyunk itt a földön,és jó lenne ha ez tudatosodna meg mindenkinek az elméjében!
Na,jó reggelt Magyarország!
Köszönöm h.elolvastátok,és az oldalnak h. leírhattam!
Legyen mindenkinek szerencsés napja!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!