Mit szóltok hozzá, hogy a Velencei Bizottság is elítélte a Fidesz-féle Lex CEU-t?
A bizottság szerint az is erősen kifogásolható, hogy a törvényt nagyon rövid idő alatt fogadták el, nem volt konzultáció sem az ügyben.
A Velencei Bizottság a többi között felszólította a kormányt, hogy:
- ne írjon elő nemzetközi megállapodást a származási országgal
- ne kelljen a székhelyen egyetemi oktatást nyújtani
-töröljék el a névhasználatra vonatkozó, indokolatlan szabályozást.
A jelentés nem nevesít egyetemet, de egyértelmű, hogy a szabályváltoztatás a CEU-t érinti a leginkább, konkrétan az egyetemre szabták.
Továbbá a Velencei Bizottság szerint "a módosítások törvényesen csak a Magyarország területén még nem aktív külföldi intézményekre alkalmazhatók."
Összegzésül a kérdésem: ti mit szóltok hozzá, hogy a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Tudományos Akadémia, 17 Nobel-díjas tudós, az Európai Bizottság és az EP számos felszólalója, a teljes magyar ellenzék, a nemzetközi közvélemény és a tudományos közösség legnagyobb tekintélyei után most a Velencei Bizottság is elítélte a Fidesz-állampárt ámokfutását?
Szerintetek milyen kormány az, amelyik az ország egyik legjobb egyetemét záratná be, politikai okokból (ahonnan a kormánytagok jelentős részének, köztük a miniszterelnököt vezető miniszternek is a diplomája származik)?
Szerintetek meghátrál a kormány, vagy tovább nyomatják a diktatúrát, lejáratva az egész országot?
# 17-es: :-))))) Vicces vagy! Ha nem csak posztgraduális képzést kínálna a CEU, akkor meg az lenne a bajotok (konkurencia a magyar egyetemeknek, elszívja a magyar diákokat a Soros-egyetem, és a többi efféle hülyeség - hallom magamban a pártpropagandátokat). Így meg ez a baj! :-)))
Mint a nyuszikával, aki csak két dologban hibázhat: ha van sapkája meg ha nincs...
Amúgy az, hogy kifejezetten posztgraduális képzést folytat, csak még értékesebbé teszi. Oda csak olyanok kerülnek, akik minimum egy alapképzésen túl vannak, a maguk szakterületén letettek valamit az asztalra - és közülük is csak a válogatott legjava!
#22 01:47
Tehát nem egyetem mert nem folytat főiskolai képzést? :D Cserébe viszont az 1-2 éves mesterképzések és doktori programok jó része Európa top 10, világ top 50 és top 100 körül mozog, mig a többi egyetemünk az 500ba se fér be. Na ezért.
Nincs "cserébe".
Az meg, hogy milyen listán mi hanyadik, az a lista irányítottságától függ. Me a lobbiháttértől, stb.
És ahhoz amúgy mit szóltok, hogy az erdélyi magyar értelmiség is kiállt a CEU mellett?
Íme: https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__88..
16.45.
Igazából azt várod, hogy a saját stílusodban és szinteden kapsz reagálást?
Azt várhatod. Ismered a Balassi idézetet az "aki mivel hadakozik olyan lészen az maga is"-t?
Különben, kár az ilyen kérdésekért, kilóg a lóláb.
#23 :D Cserébe viszont az 1-2 éves mesterképzések és doktori programok jó része Európa top 10, világ top 50 és top 100 körül mozog, mig a többi egyetemünk az 500ba se fér be.
A fene tudja....
Annyira nem bánom, hogy nem mi vagyunk a legtudósabbak az izlandi feminista férfiak tapasztalataiban, az istenkáromlás posztszovjet művészetében, a posztszocialista Macedóniában a reprodukció meg a nacionalizmus összefüggéseiben, meg abban, hogy hogyan artikulálják a nem heteroszexuális londoni muszlim férfiak a szexuális narratívájukat...
A CEU ilyenekben ad diplomát... Annyira nem hiányzik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!