Vajon az amszp rezsim után maradt adósságot hés felvett hiteleket ki fizeti?
Természetesen mi fizetjük meg! De azért nem kell elhinni a Fidesznek,hogy CSAK az MSZP-vett fel hitelt,és CSAk az ő emberei korruptak.
A rendszerváltáskor Antallnak a németek felajánlották,hogy a hiteleink javát elengedik,a többit átütemezik. Ő ezt nem fogadta el,mondván Magyarország eddig is időben fizette a hiteleit,ezután is így lesz.
A többi kormány is vett fel hiteleket, adott el mindent,a politikusok pedig mind meggazdagodtak,bármelyik párt is volt hatalmon.
Orbán soha nem dolgozott egyetlen napot sem,vajon miből van neki a felcsúti háza,villája stb. Kiskapuzott ő is,természetesen "törvényesen". Kapott pártvezérként Pest legjobb pontján, a Harris-közben egy önkormányzati lakást ingyen. Pár év múlva megvette hitelből 6 millióért. Amikor hatalomra került, eladta 60 millióért. Megvette a feleségének fillérekért Tokajt. Adott neki 40 millió vissza nem térítendő állami támogatást. Amikor botrány kerekedett a Tokaj.KFT körül, pár hónap múlva elsímították a dolgot,és eladták a tokaji vagyonukat. Arról nem szól a fáma,hogy hány millióért.
Nem akarom Hagyót védeni,de ő is csak azt tette,amit a többi párt politikusai. Csak neki pecchje van,hogy kiderült.A Fideszesek pedig ma is megússzák. Sok Fideszes önkormányzatnál lehetne kutakodni. Városunkban is van 100 millás sikítás,csak szépen elaltatták az ügyet,mert Fideszes az illető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!