Igaz, hogy a Fidesz soha nem lesz leváltva?
Választáson nem lehet legyőzni, mert övék az abszolút médiatöbbség és amelyik párt nagyon megerősödni látszik, arra össztüzet zúdítanak és visszabombázzák a támogatottságát a megfelelően alacsony szintre, ami a Fidesznek jó.
Erőszakkal meg azért nem lehet őket leváltani, mert ha egy tüntetés nagyon elharapózna, akkor rögtön nyugati-imperialista összeesküvést kiáltanának, meg Soros-ügynököket és Majdan-lázadást és rögtön bevetnék a tüntetők ellen a rendőrséget, TEK-et, gránátvetős-mesterlövész Kövér Gárdát, katonaságot, csak hogy megállítsák "Magyarország tönkretételét".
Szóval erről ennyit, kiteljesedett a szövevény, már legyőzhetetlen a diktatúra és örökké ők maradnak. :(
Már csak az buktathatja meg őket, ha elegen elmenekülnek innen normálisabb országokba és a munkaerőhiánytól összeomlik a magyar állam.
A legfontosabb kérdésről eddig szó nem esett.
Ki lenne a "megváltó" aki mögött felsorakozva az ellenzék képes lesz több szavazatot összegyűjteni mint a fidesz.
Ha lenne egy olyan karizmatikus vezető aki képes megszólítani az embereket akkor lenne esély a változásra.
Aki emberi tisztességében alkalmas lenne a feladatra az bolond lenne a lemerülni a politika fertőjébe.
Mindenkinek egy élete egy családja van. Ma már nincsenek hősök. Ezért a fidesz örök.
Jövőre tuti nyerni fognak még, utána már nagyobb eséllyel lesznek leszavazva.
Kérdés. Ki a francot tennél a helyükre? Mert egyetlen jobb párt sincs. Én épp ezért nem is mentem el szavazni, minek menjek, ha nincs jobb. Két szar közül meg nem válogatok, csak azért mert szavazati jogom van. Alkotmányosan tartózkodási jogom is van és élek is vele. Majd ha lesz egy normális jobboldali párt ami nem fidesz és nem jobbik, akkor el fogok menni szavazni.
És tetszik vagy nem tetszik jelenleg a legkevésbé szar párt az övék, ez tény. Nem jók, de a szarokból a kevésbé szar, így a kihozható végeredményekből még így is a legjobb dolog történt.
Nekik most jól pörög a marketing gépezet, kihasználják a migráns témát is ezer százalékosan, nyerni is fognak vele. De újabb 4 év múlva ez már kevés lesz a nyuggereknek is, ezen fog múlni a kettővel odébb lévő szavazásuk, hogy addigra kitalálnak-e valami jobbat vagy pedig egy másik párt és azok nyernek.
A TEK-es hülyeségedet kár kommentálni.
Összeomlani pedig nem fog, ennyire nem hülye egy politikus se, hogy az országot amiből élnek és szipolyozzák teljesen tönkretegyék, arra vigyázni fognak. Sokan fognak külföldre menekülni, de a lakosság 80%-a nem fog tudni meg nem is akar amúgy se.
Ezt az országot már 500 éve elnyomorították a törökök, azóta nem állt lábra, az utolsó löket pedig az elmúlt 50 év volt, sikeresen kineveltek egy eszméletlen ostoba, sötét, egybites ökör réteget, a prolit. És egyetlen pártnak se érdeke ezt megváltoztatni, mert ez a fajta nép tökéletesen irányítható. Lassan persze majd kikopik, de nagyon lassan, mert az ezek által felnevelt gyerek is hasonszőrű lesz és az azáltal is. Nem volt nagy hülyeség az a mondat ami elhangzott annak idején, a rendszert le lehet cserélni 6 hónap, 6 év alatt, de az emberekhez 60 év is kelleni fog. Most vagyunk 30-nál, reális a képlet.
"Összeomlani pedig nem fog, ennyire nem hülye egy politikus se, hogy az országot amiből élnek és szipolyozzák teljesen tönkretegyék, arra vigyázni fognak."
A történelem rengetegszer bebizonyította már, hogy még a nagyobb, erősebb országok és birodalmak is összeomlottak, mert az uralkodókaszt totálisan kizsákmányolta az országot. Majd épp Magyarország lesz a kivétel, a Viktátorral...
"Sokan fognak külföldre menekülni, de a lakosság 80%-a nem fog tudni meg nem is akar amúgy se."
Nem is kell, hogy sokan külföldre meneküljenek. A kérdés az - az a 20% vajon a 2 millió értékteremtő dolgozó ember lesz, vagy a 8 millió parazita élősködő?
Na EZ a nem mindegy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!