A kormány miért nem hoz törvényt a vitatott finanszírozású NGO-k ellen?
Társadalmi igény is van már rá:
Soros szervezeteinek magyarországi működését meg kellene szüntetni.
Vagy, létrehozni erre egy bizottságot, ami állambiztonsági szempontból vizsgálna minden olyan NGO-t, amit külföldről vitatott forrásból finanszíroznak.Ilyen például az összes Soros szervezet.
Amennyiben a megállapítás arra jut,hogy állambiztonsági kockázatot jelent, akkor határozatlan időre az állam illegalitásba helyezheti, a bankszámláit befagyaszthatja.
De, az is megoldás lenne, hogy az alkotmányba foglalják, hogy kötelező az állambiztonsági kockázatot jelentő szervezeteket karanténben tartani.
Azért lássuk be, a migráció kapcsán eléggé aktivizálták magukat ezek a szervezetek, nem csak Magyarországon,hanem az egész kontinensen a migránsokat segítik, az illegális határátkelésre buzdítanak.
A szervezetek egyek Sorossal, a céljuk,hogy Európának a jelenleginél is jobban tönkremenjen az etnikai összetétele.
Ugyanis, egy országot csak az etnikai összetétele tesz azzá, ami.
Ha Ausztriából elzavarjuk,bekeverjük,eltüntetjük az osztrákokat, akkor az már nem Ausztria lesz,hanem valami kotyvalék.
1#
Meggyőződésből utálom Sorost és a tevékenységét nem azért, mert a Fidesz mondta.
Soros nélkül a liberálisoknak nem lenne ekkora befolyása és szája.Mondhatni, sehol nem lennének nélküle, mert csak egy maroknyi kisebbség rá.
Nyugat-Európában sokkal aktívabbak a Soros szervezetek, például a francia választásoknál is Macronnak segítettek.
Például azért mert alkotmányellenes és sérti az alapvető jogokat. Ahogy a civil törvény is.
Egyébként pedig attól nem lesz semmi nemzetbiztonsági kockázat csak azért mert más álláspontot képvisel mint te.
ilyenkor elképzelem milyen lehet a kérdezőnek
próbálom magam a helyébe képzelni
nem tudok ilyen primitív agyhalott lenni
egy kérdésem lehet? te az ilyen demagóg dumákat el is hiszed vagy csak vállveregetést szeretnél a fűreredtől?
"Soros szervezeteinek magyarországi működését meg kellene szüntetni."
Kezdjük a Fidesszel, ha kérhetném.
Amikor 1 millió dollárt utalt át Soros a Kolontári iszapkatasztrófa áldozatinak, akkor még nem volt vele semmi baj. De most, hogy a menekülteket is segíti egyből ellenség lett.
Egyébként egy osztrák mondta nekem egyszer, hogy akkora keveredés volt náluk, hogy vértiszta osztrák ma már nem létezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!