Hogy maradhat valaki kormányon, ha hazugságokkal nyeri a választást, és ezt be is ismeri?
Nem ártana kicsit utánanézned a fogalmaknak, mielött kérdezel. pl. wikiben vagy egy enciklopédiában.
Írok ide egy összefoglalót, de mindenképpen utána kellene nézned, mert nagyon el vagy tévedve.
Tehát
A demokrácia, mint gyüjtőfogalom azt jelenti, hogy a hatalom a néptől származik. Ennyit és nem többet. Tehát pl. nem a jóistentől, mint a királyok esetében, hanem a néptől.
Ezen belül létezik 2 forma. (több is, de ez a kettő a lényeg)
Az első a direkt demokrácia. Ez azt jelenti, hogy a csoport dönt minden egyes a csoportot illető kérdésről. Ilyen pl. a Mókus örs.
A második a képviseleti demokrácia. Ezt az jelenti, hogy a csoport (direktdemokratikus úton) kiválaszt egy (vagy több) embert, aki dönt a csoportot érintő kérdésekről. Ezek a képviselők.
Namost magyar kéviselő fogalom nagyon nem szerencsés, mert az "érdekeimet képviselni" dolog jut a legtöbb embernek eszébe róla. Erről azonban szó szincsen. A képviselő a szavazatokat képviseli. Azaz minden olyan ember helyett szavaz, aki őt megválasztotta. (a legtöbb nyelvben egyébként a "küldött" valamilyen változatát használják, ami kevésbé félreérthető)
A képviseleti demokráciának az a lényege, hogy te, mint választó átadod a téged érintő kérdésekben a döntés jogát egy olyan embernek, akiről úgy gondolod, hogy neked tetsző döntéseket fog hozni. De arról szó sincsen, hogy neki kötelező lenne neked tetsző döntéseket hozni. Olyan döntéseket hoz, ami neki tetszik, csak legfejebb legközelebb nem neki adod a döntés jogát. Ez így működik. Bárki aki mást mond, az egyszerűen hazudik. (vagy csak dunsztja sincs miről beszél)
Egyébként, hogy a kérdésedre is részben válaszoljak, azt a normát, miszerint hazugsággal nyert választás után még lebukás esetén sem kell lemondani, azt pont a tamtamdobot leghangosabban verő, legnagyobb ellenzéki párt vezette be akkor, amikor Urbán László (FIDESZ alapító tag, képviselő, pénzügyminiszter-jelölt) azt találta nyilatkozni, hogy "hát a választási program, meg a kormányprogram az két külön dolog".
Nem hinném, hogy Urbán László vezette be a magyar belpolitikai életbe a választási stratégiát, és úgy általában a hazudozást, az utóbbi fogalomról az emberek többségének nem ő jut az eszébe. Egyébként igen korrekt választ adtál!
A kérdezőnek: pár évszázad, és nálunk is lesz olyan politikai morál, hogy ilyen esetben levonják a politikusok a bizalomvesztéssel kapcsolatos konzekvenciákat!
Egy magyarázat lehet az, ha tudható, hogy milyen érdekek is mozgatják a világot:
http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__861..
:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!