Orbán Viktor összes beszéde megvan valahol a neten?
Kár. Az agymosás eszközeire lennék kíváncsi visszamenőleg.
Más országokban is ekkora agymosás folyik, ilyen pofátlanul hazudnak a saját szavazótáboruknak?
Mondjuk szerintem érdekes szakdolgozatot lehetne belőle írni, csak amennyire hálás a téma, annyira veszélyes is.
Pedig érdekes lenne, hogy miként manipulálja a tömegeket kezdetektől fogva. De nem elég ilyenkor maga a szöveg, a mindenkori aktuálpolitikai és egyéb kontextusokkal is tisztában kell lenni. A Fidesz a régi beszédekre már nem szívesen emlékszik, szóval kétlem, hogy előkerülne valami pártarchivumból az Orbán összes beszéde c. e-könyv. neki gondolom, meg van, hiszen van annyira narcisztikus személyiség, mint ahogy az összes diktátor. De nyilván látja szembesíti az ellenzék az ellentmondásokkal, még ha nem is érzékeny rá, de nem akar muníciót adni. Viszont éppen a személyiségének köszönhetően ő mindig korszakalkotót és maradandót akar, mindig is benne akart lenni a történelemkönyvekben, és ezt a célját már el is érte: Nem tudom, hogy Szent István király beszédéből idéztek-e, de azt igen, hogy az övéből azért persze. :D
Halála után biztos adnak ki néhány válogatást, akár CD-n is. Esküszöm, mindegyikből vennék három példányt, akármennyibe is kerül, csak árulnák már azokat! :D
Vitathatatlanul Orbán beszédei képezik a fidesz politika legértékesebb részét a híveik számára még sincs sehol összegyűjtve. És már tudom hogy soha nem is lesz.
nagyon nagyon durva ellenmondás van a beszédei között
2007-2014
http://www.youtube.com/watch?v=6urBZMxCAEQ
és itt még sehol nem volt a migráns probléma...
Nekem van egy '90-es évekből egy választási szórólapom tőlük valahol. Még az önkormányzati választáson is országos programjuk szerepel. 100%-ban mond ellen a mostani énjüknek:
pl. - politika ne legyen hatással a vallásra, a vallás ne legyen hatással a politikára
- független önálló oktatás
és az ilyen ellentmondásokból volt tizenkettő!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!