Támogatnátok, hogy bevezessék ismét a kötelező sorkatonaságot úgy, hogy most már a nőkre is vonatkozzon?
'Nem azt mondtam, hogy John Rambók lettek, de a tiszteletet, a rendet megtanulták.'
Biztos vagy te ebben? Lehet, a környezetedben tapasztaltál ilyet, de attól még nem lehet azt mondani, mindenhol ez volt.
A sorkatonaság egy elavult, ősrégi, hatástalan rendszer, így nem csak a nőknek, de a férfiaknak is teljesen felesleges.
EL kéne már végre szakadni ebből a szocialista marhaságból. Az, ami itthon, meg a Keleti-Blokkban sorkatonaság néven futott, egy rossz vicc volt, egy felesleges időpocsékolás. Nem csak az eltörlése előtt pár évvel, hanem már 40-50 éve sem volt ennek abszolút semmi jelentősége. Mindössze annyi célt szántak az egésznek, hogy ha a nyugatiak támadnának, akkor a keleti-blokkosok majd kiküldik ellenük puskatölteléknek és élő céltáblának a sorkatonaságban "kiképzett" embereket, míg a szovjetek felkészülnek és ellentámadást indítanak. Még az oroszok is tisztában voltak vele, hogy ennek nulla harcértéke van.
Az emberek ott semmit sem tanultak, sőt, éppen ellenkezőleg. Nagyon-nagyon sokan éppen a sorkatonaság ideje alatt szoktak rá a cigarettára, az alkoholra, valahol meg még a drogokra is. Az egész nem volt másra jó, minthogy az alkoholista, tanulatlan, idegbeteg tisztek, tisztesek kiélhették a szadista, uralkodási vágyaikat ezáltal legálisan olyan embereken, akik abszolút nem szolgáltak erre rá. Az egész kiképzésnek csúfolt herevakarás alatt max EGYSZER (a szerencsésebbek kétszer) lőttek éles fegyverrel, viszont rendszeresen futtatták őket a pályán teljesen feleslegesen, és rendszeresen mosatták fel velük a laktanyák padlóit, természetesen jó sok mosószerrel, hogy utána lehessen a méteres habot lapátolni. A neveletlen, bunkó, gorillák agyi szintjén lévő idióták pedig sajnos szinte mindig csicskáztatták, vagy bántalmazták azt, aki jól nevelt volt, nem szólt vissza, vagy épp gyengébb és visszahúzódóbb volt. Sokan sajnos ezek után rendszeres vendégei lettek a pszichológusoknak, mert annyira megviselte őket ez az elnyomás és megfélemlítés. A tiszteletet pedig ki kell vívni, nem pedig megfélemlítéssel elérni.
Nem véletlen, hogy egyre több helyen törlik el a kötelező sorkatonaságot, mert csak a pénzt viszi, morális ereje nincsen, és a katonaság ugyanúgy csak egy szakma, amit NEM LEHET ráerőltetni mindenkire!
És még mielőtt leírnád kérdező, a svájci/norvég/izraeli mintájú sorkatonasághoz ilyen mentalitás is kéne, ami itthon a büdös életben nem lesz. Norvégia és Svájc nem NATO tag, ha bajba kerülnek, csak magukra számíthatnak, és a mentalitás meg a dologhoz való hozzáállás is teljesen más! Izraelnek meg egyszerűen muszáj egy militarista társadalmat fenntartania, ha azt akarja, hogy az arabok ne próbálják megint leradírozni a térképről.
A sorkatonaságot Ausztriában is eltörölték volna, ha nem engedik a nyugdíjasokat szavazni, akiknek alapba semmi közük sem lenne már az egészhez.
És milyen elpuhulásról beszélsz? A mai feleségverő, bűzlő, sörhasú 40-50 évesek döntő többsége bizony volt sorkatona annak idején. Akkor ők most életerős, normális értékrenddel rendelkező férfiak?? Ne viccelj már...apám is egy tróger alkesz volt, mégis volt sorkatona. És eddig akinél előjött a téma, mind egybehangzóan azt mondta, hogy feleslegesen elpazarolt az életéből több hónapot.
Ja és a nevelést nem 18 éves korban kell elkezdeni (meg ez amúgy sem a katonaság feladata lenne), mert az már rég késő és veszett ügy. Akit a szülei 18 éves koráig nem neveltek, az úgy is marad, katonaság ide vagy oda.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!