Az MKKP tényleg indulhat a 2018-as országgyűlési választáson?
Mintha ez nagy kuriózum lenne. Indulhat egy lényegtelen párt, napuff, szalámi politika.
Bartos Cs. István-nak kéne indulnia egy személyben független jelöltként, ő kenterbe verné az összes magyar korrupt politikust, lévén ő sosem válna azzá.
Elvileg abból kiindulva, hogy a "népszavazáson" ők mondták egyedül, hogy IGENNEMmel szavazzanak az emberek, és a szavazók több mint 5%-a így tett, fontolóra veszik, hogy indulnak a 2018as választásokon. Persze aki akkor úgy szavazott, az nem mind MKKP-s, de lássuk be, egész aktív, lelkes követőtáboruk van, még ha nem is mérhető egyik nagy párthoz sem.
De nem MKKP néven fognak indulni és kidolgoznak majd valami tisztességes programot is, szóval addigra az örök életen és az ingyen sörön kívül lesz valami konkrétabb is:D
Az indulásnak több kritériuma van. Egyik, hogy párt legyen, ha már pártról beszélünk, másik, hogy a jelöltje megkapja a szükséges mennyiségű érvényesnek elismert támogatást. Ha ugyanis a kutya se fogja aláírni a cetlijüket, akkor nem lehet egyetlen jelölt neve se a szavazólapon, vagyis nem indulhat a választáson.
Persze ez már csak szövegértelmezési kérdés, de ha már politikai, sőt: választásjogi kérdést tettél fel, akkor ez így korrekt.
"Már 2014-ben is akartak, de a Főváros Törvényszék 2013-ban elutasította a bejegyzésüket mert viccpárt és komolytalanok az ígéreteik."
Mert a többi párt összes többi ígérete az elmúlt 25 évben komoly volt.
Már a 2014-es választáson is indulhatott, csak nem tudta összegyűjteni az ajánlószelvényeket mert a ******* nemzeti választási iroda 10 perccel a határidő előtt adta meg nekik az engedélyt.
Tipikus büdös paraszt Fideszes hozzállás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!