Magyarországon a munkaerőpiac miért nem tudja követni a társadalom fejlődését?
A társadalom fejlődése alatt arra gondolok, hogy az utóbbi 20 évben megnövekedett a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma.De, velük együtt növekedett a középfokú szakképzettséget, felsőfokú szakképzettséget birtoklók aránya is.
Vagyis, egyre tanultabb a lakosság.
Ugyanezt lejátszódott Nyugat-Európában, Észak-Amerikában is, csak kicsit régebben.
Viszont, a magyar munkaerőpiac nem képes reagálni a változásokra, a munkaerőpiac nem fejlődik.
Budapesten is vannak gondok, de vidéken a legrosszabb a helyzet.
Vidéken nagyon kevés a szellemi munka.Persze, 1-2 mérnöki diplomát leszámítva.
A többi állás összeszerelő vagy árufeltöltő.
Például vidéken környezetmérnökként, közlekedésmérnökként, jogászként, közgazdászként komoly kihívás a megfelelő pozíció megtalálása.Vannak, akik egy évig is keresik.
Ez azért elég gáz, a magyar munkaerő piacra nézve.
Nyugat-Európában,Észak-Amerikában sokkal jobb helyzetben vannak a gazdasági, jogi diplomával rendelkezők.Szinte válogathatnak.
Én egy vidéki egyetemen diplomáztam közgazdászként, viszont, ha a rangsort nézzük, több fővárosi egyetemet is megelőz.
Helyben, gyakorlatilag alig volt a diplomámnak megfelelő pozíció.Persze, az önkormányzatok, közszféra mindig keresett, de a közalkalmazotti bértáblát nagyon megalázónak tartottam.
El kellett költöznöm Budapestre, nem azt mondom, hogy válogathattam az állásokban,mint egy katalógusnál, de több ajánlatot is kaptam, számomra is megfelelő bérezéssel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Akkor most fogd meg a közgáz diplomád, és edd meg némi csípős mustár kíséretében, mert másra nem jó.
A te elméleted szerint, ha mindenki innentől csak asztalosnak tanulna, akkor mostantól legyen az ország bútorgyártó nagyhatalom? Vicces.
Ugyanis pont fordítva kellene történnie, és a munkaerő képzésnek kell igazodni a piac igényeihez.
Igaz, hogy nem kapna minden félanalfabéta valami diplomát, de nem lenne hiány szakemberekből.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szakemberből a fizetések miatt is hiány van.
Aki például szakmunkásnak tanul, csak úgy tud normális színvonalon élni, hogyha vállalkozó.
Alkalmazottként, szinte halott ügy.Kevesebbet keresnek, mint egy gyártósori összeszerelő.
A vállalkozáshoz tőke kell, az pedig a legtöbb fiatalnak nincs, amikor megkapja a bizonyítványát.
Ezért érzi a legtöbb fiatal fontosnak, hogy diplomát szerezzen, mivel alkalmazottként is lehet normális fizetést keresni vele.
"Ugyanis pont fordítva kellene történnie, és a munkaerő képzésnek kell igazodni a piac igényeihez.
Igaz, hogy nem kapna minden félanalfabéta valami diplomát, de nem lenne hiány szakemberekből."
Nem éppen így kellene, hogy legyen.
Mivel az országban sok a diplomás, van kereslet olyan munkahelyekre, amik diplomásoknak valók.És mivel a társdalom fejlődik, egyre több a közép vagy magasabb végzettséggel rendelkező, ilyen munkahelyeknek kellene többnyire születnie.
Pár év múlva, ezek közül az összeszerelőüzemek közül néhány biztosan kivonul az országból.Mivel, elmegy nyugdíjba az a generáció, ahol még kevés volt a diplomás.Utánuk azok jönnek, ahol már rengeteg a középfokú végzettséggel rendelkező ember, őket pedig a "diplomás generáció" követi.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nagyon Budapest központú az ország.
Ez a válasz a kérdésedre.
Vidéken meg pár gyárat és erőművet kivéve nincsen semmi.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!