Ti szavaznátok egy huszon-harmincon éves miniszterelnökre?
Tételezzük fel, valami csoda folytán a pártja a fidesz népszerűségével vetekedne a közvélemény-kutatások szerint, és lenne értelme elmenni, szavazni, mert szoros verseny lenne.
A pártja semmilyen ideológiát nem követne, se jobb se baloldali nem lenne, csak szimplán egy modern, fiatalos, dinamikus, a gazdasági fejlődésre, megújuló energiaforrásokra, korrupció leszámolására és a jólétre/boldogságra törekedő párt lenne.
Magasan képzett, diplomás szakemberek alkotnák a pártot, akiknek van tapasztalatuk a versenyszférában is.
Az kéne már ide, hogy a régi szocialista rendszerben felnőtt, oktatott és kitermelt politikai vezetők elhúzzanak a rákba, és a következő generáció átvegye a helyüket.
Több országnak van fiatal miniszterelnöke, és remekül vezetik az országot. Pl.: Kanada - Justin Trudeau, Belgium - Charles Michel, Skócia - Nicola Sturgeon és valamelyik skandináv országnak is most volt fiatal miniszterelnöke.
Igaz ők a 40-eséveik elején/közepén járnak. Itt meg addig úgysem lesz változás, amíg a kádár-nosztalgiában élő nyuggerek ki nem halnak, mert amíg ők a fő szavazóbázis, addig egy fiatal drogos libsire úgysem szavaznak, csak valami vezéralkatra, akire felnéznek a személyi kultusza miatt.
Trudeau remekül vezeti az országát...olvashattuk.
tegyük fel, hogy te jobban ismered sokkal az elmúlt fél év Kanadáját, mint én - elképzelhető. bár nem tartom olyan nagyon valószínűnek, hogy mélyen tájékozódnál.
egy átlagmagyar, aki erősen ellenzéki-baloldali-liberális-progresszív, azt látja, hogy hú itt egy ember, fiatalos, bátor, milyen fa.sza kis kormánya van, intelligens, lebilincselően reagált "arra" a kérdésre a hírhedt videóban stb
aki meg jobbos, az a nemzetvesztőt látja benne, akit nem érdekelnek a hagyományos jobboldali értékek, mi lesz így..
tehát innen tényleg csak így tudják a legtöbben megítélni őt.
az meg, amit mondott egy népnyúzó diktátorra halálakor (Castro), az szerintem őt minősíti. ha Orbán tizedilyet mondana, ajvékolnának azok, akik bevizelnek ilyenkor a gyönyörűségtől, hogy lám, Justin ember tud maradni
Én szavaznék,de sajnos a többség csak a korát látja.
Inkább szavaznak egy fehér,vallásos,nő emberre,akinek legalább 3 gyereke van,mert "az milyen cuki".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!