Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hogyan lehetne Magyarország...

Hogyan lehetne Magyarország társadalmi fejlődésében lépéseket tenni?

Figyelt kérdés

Régebben azt hittem, hogy társadalmilag csak 20 évvel van lemaradva Magyarország.

De, aztán dolgoztam Svédországban 3 évig, akkor jöttem rá, hogy az a 20 van 60 is.


A magyar társadalom csak 1-2 hajszállal jobb, mint a 30-as évek Németországának társadalma.


Az egyik legnagyobb baj az emberi jogok tiszteletének hiánya.

Leginkább most, a menekültválság idején mutatták meg a magyarok, hogy igazi Reichstagtöltelékek.Ha rajtuk múlna, akkor halottakból álló kupacok lennének a határ mellett.



De, a romákat sem tisztelik, a többségük nem képes felfogni, hogy ők a nemzet részei, akár teszik, akár nem.

Továbbá kirekesztőek az LMBTQ közösség tagjaival, ellenzik az egyenlő jogaikat is.



A kulcs a megoldáshoz, szerintem az oktatás.De, az a baj az is kevés.A lemaradás nem tudható be a szocialista rendszer örökségének, hiszen azok is éppen ilyenek, akik rendszerváltás után nőttek fel.Kevés köztük, aki normális.


Az oktatásban radikális változások kellenének.

A szolidaritást már kis kortól kellene oktatni, illetve az együttélést a szírekkel,nigériaiakkal és a romákkal is.

Továbbá kis korban tanítani kellene, hogy az LMBTQ közösség nem ellenség, hanem ugyanolyan emberek, mint ők, ha két azonos nemű megfogja egymás kezét, nem kell megkövezni őket.



2016. nov. 1. 18:30
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

Egyszerű, egy olyan komrány kell, ami nem akarja eldönteni az emberek helyett, hogy hogyan gondolkodjanak, aztán propagandával beléjük nevelni, hanem egyszerűen csak nem áll ellen a társadalmi fejlődésnek.


Nem kell ehhez elmenni svédországig. Hasonlítsd össze a mai 20 évesek, 50 évesek és nyugdíjasok világnézetét. Már csak ez is ég és föld különbség és az országhatárnak a közelébe sem mentünk.

2016. nov. 1. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
29%

"Továbbá kis korban tanítani kellene, hogy az LMBTQ közösség nem ellenség,"


hanem betegség


így igaz

2016. nov. 1. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
48%

Szokásos nyekergés.


És menj inkább a svédekhez a kedvenceiddel, nem hiányzik az az elmebaj amit a jólét okozta unalmukba csinálnak maguknak! :D


Ott "fogadhattok" el mindenféle csőcseléket.


Csak az életszínvonal lenne jó itthon, más nem. :P

2016. nov. 1. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
59%

"De, a romákat sem tisztelik, a többségük nem képes felfogni, hogy ők a nemzet részei, akár teszik, akár nem."

Megint a cigányozás. Mintha nem lenne alapja.

[link]

És ez csak a létező adat, az iskoláról és a munkáról... Ezen felül nincs létező statisztika, csupán becslések, miszerint a börtönben lévők 80%-a cigány, illetve arról sincs statisztika, hogy a magyarság és a cigányság hány %-a ( avagy konkrétan számokat is mondhatnának ) volt büntetve.

2016. nov. 1. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

#1! Hát hogyne értenéd! Félre. De alaposan. Amiről a kérdező beszél, az csak abban a sivár szürkeségben az, amire gondolsz.

Anneke! Egy pesszimistának minden történelem veszteségek sorozata. Egy optimista minden eseményből tanul. Ami például az általad említett inflációt illeti, hallgasd Matolcsit. Nulla százalék az infláció. Tudod mi a probléma? Hogy ezt mindenki elhiszi. Senki sem mondja, a király meztelen, Matolcsi hazudik.

Igen, világtendencia van. A túltermelésből következik. Ilyenkor ádázzá válik a harc, és az erősebb fog győzni. De az nem szükségszerű, hogy – például nálunk – ennyire rosszul menjenek a dolgok. Ez az eredményes kormánypropaganda miatt van. Annak lényege, hogy azt hidd el, amit ők mondanak, ne figyelj a valóságra, ha az más, a valóság hazudik. Mi a megoldás? A gyűlölködés abbahagyása, másra figyelés, hátha magunk is hasznosíthatjuk. Miután megtapasztaltuk ennek előnyét, jöhet az együttműködés is.

De nem, itt azok rettegnek és a legjobban, akik még soha nem láttak rettegnivalót, és maximum a szomszédjuk néz rájuk csúnyán, ha az ajtójára köpnek.

Ami az iskolát illeti, se Teslák, se Szentgyörgyik, se Kossuthok nem lettek volna, ha az iskolák úgy működnének, ahogy képzeled. Itt és most, így működnek, ne is várj itt színvonalat, igényességet. De ez nem volt mindig így.


És ebből a helyzetből egy kiút van, az értelmes cselekvés a rinyálás helyett.


#13! Mindegy, mit gondolnak a svédek. De az biztos, hogy a jólétüket önmaguknak köszönhetik. És hasonlóan a kokárdás, piros-fehér-zöld nyomorunkat is magunknak köszönhetjük. Igen, kinek a pap, kinek a papné. És bármennyire meglepő, ők ebben is tudnak különbséget tenni. De te ezt hogy érthetnéd. Csak a saját gondolataidat érted.

2016. nov. 1. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Adzsá cigitt gácimágdzsár!!!
2016. nov. 2. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

"De, aztán dolgoztam Svédországban 3 évig, akkor jöttem rá, hogy az a 20 van 60 is."


Na, én 6 évig dolgoztam svéd firmának. Jó gyerekek ők - kifelé, maguk között aztán elég jól számon tartják ki, ki fia - borja.


"A magyar társadalom csak 1-2 hajszállal jobb, mint a 30-as évek Németországának társadalma."


Gátlástalan csúsztatás, Ilan Mor Izrael magyarországi nagykövete a közelmúltban kijelentette, hogy a magyarországi zsidóság reneszánszát éli. Hazánk népszerű hely az izraeli turisták, üzletemberek körében.


Ennyit erről.


"Leginkább most, a menekültválság idején mutatták meg a magyarok, hogy igazi Reichstagtöltelékek."


Tehát náci az, aki megvédi a hazáját illegális bevándorlók tömegeitől és betartja a vonatkozó EU előírásokat?


"Ha rajtuk múlna, akkor halottakból álló kupacok lennének a határ mellett."


Szerintem ez még mondjuk Gyurcsány Ferenc szájából is, bomlott agyának ismeretében is, erős túlzás lenne.


"De, a romákat sem tisztelik, a többségük nem képes felfogni, hogy ők a nemzet részei, akár teszik, akár nem."


Ugyanolyan törvények vonatkoznak rájuk mint bárki másra. Más dolog, hogy ők ezeket - tisztelet a kivételnek - nem tartják be. Lopni, rabolni meg nem emberi jog, tartok tőle, hogy még Svédországban sem.


"Továbbá kirekesztőek az LMBTQ közösség tagjaival, ellenzik az egyenlő jogaikat is."


Tök ugyanazok a törvények vonatkoznak rájuk is, mint bárki másra.


"Továbbá kis korban tanítani kellene, hogy az LMBTQ közösség nem ellenség, hanem ugyanolyan emberek, mint ők"


Ugyanolyanok, ugyanolyan jogokkal.


"ha két azonos nemű megfogja egymás kezét, nem kell megkövezni őket."


Nem, ilyen nem is történik, de egy heteró viszolyog tőle - joggal. Ez ügyben a Jóistennél reklamálj.


És ez a svéd dolog nem olyan egyértelmű, sok svéd elhagyja ezt a szuper, toleráns országot:


[link]


"Increasing Violence by Asylum Seekers against Swedes."


"The daily Svenska Dagbladet reported that 30,000 people whose asylum application had been rejected and were scheduled for deportation, had gone missing. The police say they lack the resources to track down these illegals."


"Three Somali men in their 20s, who took turns raping a 14-year-old girl, received very lenient sentences -- and all three avoided deportation."


"If you disagree with the establishment, you are immediately called a racist or fascist, which we definitely are not. At times I felt that this was what it must have been like to live in the old Soviet Union." — Karla, on why her family had left Sweden for Mallorca."



tegnap 18:30


A kérdésre eddig érkezett válaszokat itt tekintheted meg!

2016. nov. 2. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!