Mit reagálna a nép, ha mondjuk miniszterelnökként így nyilatkozna valaki? több lent
Tegyük fel: 2018-ban egy teljesen új kormányt választana meg a nép, leginkább szakértői kormány lenni.
Megválasztásuk után a helyzetről azt nyilatkoznák, hogy az ország óriási bajban van, emiatt nehezebb időszak felé nézünk, de megtesznek mindent, hogy az oktatást és az egészségügyet gatyába rázzák, viszont ehhez kérik a nép türelmét, mert ez az ámokfutás, ami itthon volt nem tud egyik napról a másikra megoldódni.
Szerintetek mi lenne? Szerintem kétféle ember lenne, aki felháborodik és anyáznak, a másik, amelyik sóhajtana egy nagyot és konstatálná, hogy a jobb életre még várni kell.
A lényeg, hogy teljesen új emberekből állna a kormány, és nem úgy hoznák a törvényeket, hogy az ellenzéket lehurrognák, hanem együttműködve fujjogás és mocskolódás nélkül igyekeznének az ország megoldásán?
Csak amiatt gondolkoztam ezen, mert mennyire nagy és nehéz kihívás lenne rendbehozni egy országot?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Lenne bőven akik felháborodnak és anyáznak. Jogosan. A kormányok és a hatalmi elit miatt van ekkora szarban az ország. És ebből a szarból politikai úton már csak azért sem lehetne kimászni, mert a politika és a nép érdekei totál ellentétesek. A politika számára hátrány, ha nagy a jólét, a béke, az egyetértés = nem lesz soha olyan kormány ami képes lenne rendbehozni az országot.
Nagyjából úgy nézne ki a helyzet, mint a sárba szorult kocsi. Minél jobban nyomja a gázt a sofőr, annál mélyebbre ássa be az autót a dagonyába.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az a baj, hogy minden kormány így kezdi :) De még a szocializmust is építeni kellett folyamatosan, egy kicsit mindig jobban erőlködve, hogy majd a végén, ami hamarosan eljön, minden tökéletes legyen.
Sosem lesz jobb. Ugyanezt tette annak idején Bokros, Bajnai, 2010-ben Orbán.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ezt már Rákosi óta minden államvezetés eljátszotta. "Ne együk fel a jövőnket, elvtársak." "Ne vágjuk le az aranytojást tojó tyúkot." Elhitetve, hogy a jelen nehézségei a jövő bővelkedését szolgálják.
Valószínűleg ennyire lenne befogadóképes a társadalom egy ilyen, újként elsütni kívánt gondolattal szemben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!