A népszavzó 3. 000. 000-ból mennyi lehet a Fidesz szavazó?
Az ellenzék nem tudja megdönteni a kormányt 2018-ban, bármennyien mennek el - miután a Fidesz bölcs vezetője épp most tanította meg nekünk atyai gondoskodással és türelemmel, hogy a 3.3 millió miért több, mint az 5 millió, és hogy az érvénytelenség miért érvényesség (a háború miért béke, a szabadság miért szolgaság, a tudatlanság miért erő stb.), így egyértelműen úgy fog módosulni a választási rendszer, hogy a Fidesz veresége esetén is a Fidesz nyer. Talán azt lehetne elérni, hogy pontosan ugyanannyi szavazója legyen a legnagyobb baloldali pártnak, mint a Fidesznek, mert a holtversenyre talán még nem találnak ki új szabályt, és akkor addig lehetne új szavazásokat kiírni, amíg a nagyvezér el nem patkol.
Amúgy az első válaszadó nagyjából jól mondta. A Jobbik volt az egyetlen komolyan vehető ellenzéki erő, amely szintén a Nem-et képviselte, nekik pedig a Fideszhez viszonyítottan kb. feleannyi támogatójuk van, vagy még egy kicsit kevesebb. Ha hozzávesszük az elenyésző számú ellenzéki Nem-szavazót, akkor kb. kijöhet a 2:1 arány a Fideszes:nem Fideszes Nem-szavazók között.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!