Ha a népszavazás érvénytelen lesz, akkor a Fidesz bukik?
Természetesen nem bukhat bele, sőt, megerősödik.
Ha a népszavazás érvénytelen lesz, akkor is a nemek lesznek többségben, tehát nyugodtan kommunikálhatják, hogy a választani elment emberek többsége őket támogatja. Hogy érvénytelen, azt rá lehet fogni a gonosz ellenzékre, a gonosz kétfarkú kutyafalkára, a gonosz Soros Györgyre, a hülye, buta emberekre.
Tiszta haszon lesz ez is, mert újabb ellenségképeket lehet vele kreálni, megosztva és egymás ellen uszítva a magyarokat (hiszen ebből él a Fidesz), kígyót-békát kiabálva az iggennel szavazó, az otthon maradó és érvénytelenül szavazó "hazaárulókra" (azaz a normális, értelmes magyarokra, akik nem hajlandók birkák lenni).
A Fidesz az ellenségképekből él, mindig is a magyarok félelmeire, elemi ösztöneire építette a politikáját, soha nem az észre, az értelemre hatott. A Fidesz mindig felvázol egy MUMUST, akitől félni kell, és akitől csak Orbán Viktor ment meg.
Ez az egyszerű, bárgyú és primitív politikai stratégia viszont kiválóan működik egy közép-keleteurópai, posztkommunista társadalmi közegben.
Szavazz rám, mert ott az ördög, akitől megvédelek. És ha már rám szavaztál, bocsásd meg, hogy lopok, csalok, hazudok, átverlek és kifosztalak, mert az ördög, hidd el, még sokkal-sokkal rosszabb!
Szóval ha nem akarod az ördögöt, engem válassz, én vagyok a kisebbik rossz!
Ez a Fidesz-politika örök és változatlan receptje, csak az "ördögöt" helyettesítik be mindig. Van amikor a baloldaliaktól, van amikor a liberálisoktól, zsidóktól, kommunistáktól, cigányoktól, a régóta alig mérhető népszerűségű Gyurcsány Ferenctől, Soros Györgytől vagy épp a bevándorlóktól kell félni. Meg a Norvég Civil Alaptól, Merkeltől, a betelepítéstől, Brüsszeltől. Pár éve Moszkvától kellett még tartani Orbán szerint, ma Brüsszel a mumus. Mindegy, csak mumus legyen.
És ha van mumus, akkor mindjárt nem olyan rossz dolog az alkotmánybíróság kiherélése, a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontása, a választási törvény testreszabása, a Fidesz-oligarchák közpénzen való hízalása, a közpénz jellegét elvesztő közpénz ELLOPÁSA az MNB alapítványain keresztül, maffiamódszerekkel, vagy az, hogy Orbán Ráhelke lassan tényleg a saját lábunkra áll, és Bahreinben, mint miniszterelnök tárgyal a (csúnya, gonosz muzulmán) arabokkal. Meg az sem, hogy boldog-boldogtalant ellenőrizetlenül beengednek ugyanők Európába, pénzért a letelepedési kötvénnyel (csak rászorulókat ne, amúgy mindenki jöhet, ha perkál, a terrorista is!)...
Mindez csúnya dolog, az igaz. De emberek, gondoljatok a MUMUSRA! Mennyivel csúnyább és gonoszabb egy MUMUS! Szavazzatok a MUMUSOK ellen, és támogassátok tovább a Fidesz-pártállamot, az egyetlen következetesen mumus-ellenes erőt Magyarországon! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Amíg megvan az agymosott nyuggerekből, álkeresztény kis- és nagypolgárokból, beszűkült látásmódú és világot nemigen látott "bérbőlésfizetésbőlélő" emberekből álló masszív tábora, azok akkor is kiállnak mellette ha kiderül hogy titokban mecsetbe jár.
Ez lett a nagy demokratából. Ilyen az amikor valakit megcsap a hatalom szele.... A huszonéves önmaga le sem köpné most.
De még ez nem történt meg? Szerintem már igen. Mert nem jól csinálták a dolgukat sajnos:S
De amúgy önszántukból szerintem nem mennének el a pozícióikból, meg nem tudom, hogy mennyire ismernék el, hogy tévedtek. Mondjuk múltkor valaki már mondott olyat közülük, hogy az oktatással kapcsolatban túltolták a biciklit. Szóval nem tudom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!