Mit gondoltok arról, hogy Orbán kimerte mondani, hogy a szapora idegen kisebbségek komolyan veszélyeztetik Európa jövőjét?
Azért, ebben igaza van.Ezt minden épelméjű látja.
Egyre több az idegen, így Európára rá sem lehet majd ismerni.
Bármennyire is fáj egyeseknek,Európa csak a fehér kereszténygyökerű emberek miatt Európa.
Nem az emberi jogok meg a migránspárti és hasonló wirschaftok miatt.
Orbán már megint össze-vissza beszél. Miért akar üres hajókat elsüllyeszteni?
Vagy az lehet az ok, hogy így a címlapon így az szerepel, hogy "el kell süllyeszteni a migránsok hajóit"? Ezzel hódol a követőinek, de ha kérdőre vonják, hogy mondhat ilyet, akkor már azt mondja, hogy "de hát nem úgy értettem, a migránsokat mentsük ki".
"Természetesen azzal, hogy minden migránst kimentenek"
Honnan kell kimenteni a migránsokat, ha az üres hajókat süllyesztik el????
Az, hogy leszedik a hajóról őket és visszatoloncolják oda, ahonnan jöttek, mióta számít kimentésnek? Mi elől menti őket? Mennyi pénzzel fogunk mi ehhez hozzájárulni? Hány magyar katona fog szolgálatot teljesíteni ezeken a hajókon?
Semmit.
Attól, hogy igaza van, még sok hülyeséget csinál a sleppjével együtt.
A kérdés önmagában is egy orbitális hülyeség, mint ahogy Orbán retorikája is az.
Európát és a görög-római-zsidó-keresztény kultúrkört NEM az idegenek és a kisebbségek szaporasága veszélyezteti, hanem az "őshonosok" gyenge szaporulata!
Ezért hazug és álszent az egész mód, ahogyan ezt Orbán felveti.
Bevándorlókkal, vagy nélkülük, Európa össze fog omlani, ha ez a demográfiai tendencia folytatódik.
Nem a kínai, arabra, romára kell haragudni, mert sok gyereket vállalnak, hanem a magyarokra, németekre, franciákra, mert keveset (pedig bőven megtehetnék, anyagi helyzetük általában sokkal jobb lévén az említettekénél)!
Közgazdasági TÉNY és evidencia, hogy ha a lakosságban a fiatalok egyre kevesebben vannak, egyre kevesebb gyerek születik, miközben javulnak az életkörülmények, amitől egyre tovább élnek az idősek, azaz a lakosság ELÖREGSZIK, akkor rövid időn belül beáll a krach!
Egyszerűen nem bír 20%-nyi fiatal 80%-nyi öregnek nyugdíjt, szociális és egészségügyi ellátást biztosítani, úgy, hogy közben még magát is el kell tartania. Gyerekvállalásra emellett már gondolni sem lehet.
Európa már rég belépett abba a mókuskerékbe, amelyből NINCS KISZÁLLÁS bevándorlók nélkül, vagy látványos népességrobbanás nélkül.
Nincs elég fiatal munkaerő, főleg az "aljamunkára" (pedig a közvécét is pucolnia kell valakinek), és nincs elég nettó befizető a szociális, egészségügyi rendszerekbe - miközben arányaiban egyre több az idős, beteg, csökkentett munkaképességű és munkabírású ember.
Ha egy bevándorló sem jön be mostantól, és az őshonosok sem kezdenek el hirtelen három-négy gyereket vállalni, a következő dolog fog történni, több lépcsőben, megállíthatatlanul:
1. Azonnal leáll a gazdasági növekedés
2. Bedől a nyugdíjrendszer, aminek következtében az összes idős ember nyugdíj nélkül marad, kizárólag a gyermekeire, unokáira számíthat (ha vannak).
3. Beáll a folytonos és hosszú távú REGRESSZIÓ a pénzpiacokon és a gazdaság MINDEN szegmensében. A bankok nem hiteleznek, a vállalkozások munkaerő és hitel hiányában becsődölnek, meggyengül minden európai pénznem (ami által Európa amúgy is kilóra megvásárolhatóvá válik Ázsia és Amerika számára).
4. Fizetőssé és egyre drágábbá válik az oktatás, az óvodától az egyetemig, mert nem lesz elég adófizető, aki az "ingyen" rendszert fenntarthassa. A gazdagok tanulhatnak, a szegényebbek az analfabetizmusba süllyednek.
5. Fokozatosan eltűnik az ingyenes egészségügyi ellátás. Előbb csak egyre több hálapénz lesz, aztán már a kórházak fenntartása is veszélybe kerül, és fokozatosan bevezetik, hogy egyre több szolgáltatásért fizetni kell. Végül az egészségügy is teljesen fizetőssé válik, akinek van rá pénze, gyógyulhat, akinek nincs, belehal egy tüdőgyulladásba is!
EREDMÉNY: egy öreg Európa, amiben a fiatalok MÉG KEVESEBB GYEREKET VÁLLALNAK, míg teljesen el nem néptelenedik a földrész.
Minden fiatal négy-öt-hat idős hozzátartozójáról fog gondoskodni (két szülö, négy nagyszülő egy emberre, testvér, akivel megoszthatná a terhet, meg legfennebb egy, vagy egy se)! Az ember a saját anyját, apját nem hagyhatja az árok szélén megdöglegni, de hogy fenntarthassa mindenki a saját kis házi öregotthonát, GYEREKVÁLLALÁSRA MÁR NEM FOGJA FUTNI. Hat idős ember gondozása mellett max egy gyereket vállalhat be a legelszántabb ember is!
A végeredmény a teljes csőd, egy szögesdrótok és kerítések mögé elzárkózott európa, amely ELPUSZTUL MAGÁTÓL a szögesdrótjai és kerítései mögött. Aztán ha már az sincs, aki a várfalra álljon, az ázsiaiak szépen lebontják és belakják a földrészt vér nélkül és mindenféle harc nélkül. Addigra a megmaradt, elöregedett, elszegényedett és elhülyült, írástudatlanságba süllyedt, betegségek kínozta európai lakosságnak már valóságos megváltás lesz a fevilágosult szíriai, iráni vagy kínai lakosság megjelenése.
És EZ NEM FIKCIÓ, EZ TÖRTÉNIK, EMBEREK!
Az én apám és anyám már olyan családba született, ahol csak két gyereket vállaltak. Mindkettejüknek van egy-egy testvérük. Most, hogy egy nagyszülőm súlyos beteg, otthonba került, hatalmas költségekkel. A két gyereke együtt is csak NYÖGI az ellátását, PEDIG MÉG VAN NYUGDÍJA, a két gyermekének pedig összesen egy gyerek van a vállán (én)!
A szüleim viszont már csak egy gyereket vállaltak (igaz, olyan szempontból kivételnek számítanak, hogy nem szándékosan tették, egészségügyi okokból nem jött össze több nekik), de az egyikük testvére egy gyermeket sem vállalt.
Mi következik ebből? Hogy a nyugdíjrendszer összeomlása után én fogom a szüleimet eltartani, de rám marad az a testvér is, akinek nem született gyermeke, továbbá az akkor még élő nagyszüleim is, ha még lesznek (adja Isten, hogy legyenek). Nyugdíjuk már nem lesz, mert összeomlik a rendszer, és egyetlen testvérem sincsen, akivel osztozhatnék a terhen. Tehát MÁR AZ ÉN ÉLETEMBEN BEKÖVETKEZIK AZ ÖSSZEOMLÁS: egyedül fogok segíteni négy-hat-nyolc idős felmenőmet, ami még akkor is nehéz, ha van nyugdíjuk. Ha nem lesz, szó szerint nyomorogni fogunk.
Emellett hány gyerek fér majd vajon bele?
Ördögi kör, amit az "egykéző" generációk indítottak el előttünk, és lassan már kitörni is egyre nehezebb lesz belőle, hiszen ki hagyná az út szélén a szüleit?
Ez Európa jövője a bevándorlók, vagy egy baby-boom nélkül: gyermekeket nevelgető ifjak helyett idős rokonaikat gondozó fiatalok kontinense, akiknek arra már nem marad pénz, erő, életkedv, hogy gyereket vállaljanak!
Az ördögi kör tehát gyorsul, mint egy őrülten forgó mókuskerék, amiben ha nem lépsz, elesel, ha viszont lépsz, tovább gyorsítod a lépteddel is!
Az idióta, kretén Orbán Viktor akkor lenne hős és bátor, ha ezt "MERNÉ" kimondani.
Ehelyett viszont egy hazugságot "mer" kimondani, amihez semmilyen bátorság nem kell, amit szívesen hall a hülye nép. Azt "meri" kimondani, hogy a bevándorlók és kisebbségek szaporaságával van a baj. Csakhogy ez egy HAZUGSÁG. Az igazság az, hogy a teljes összeomlás Európában CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a bevándorlóknak és az ő szaporaságuknak nem következett még be - de a kultúra megőrzése mellett teljesen elkerülhetetlen, hacsak nem következik be egy - egyelőre teljesen esélytelennek tűnő - baby-boom Európában!
Ezt kéne MERNI kimondani, kicsi komák, szembe kellene MERNI nézni az igazsággal, hogy Európa kulturálisan már most szinte teljesen elveszett (a huszonnegyedik órában vagyunk), és bevándorlók nélkül gazdaságilag is el fog veszni.
Azt kellene MERNI mondani, hogy "Kedves Magyarok! Ne idióta, néphülyítő, a problémát szőnyeg alá söprő álnépszavazásokkal foglalkozzatok! Október másodikán MARADJATOK OTTHON ÉS SZEXELJETEK. Ja, és védekezés nélkül. Ja, és tartsátok meg a gyereket. Ja, és utána ezt még ismételjétek meg háromszor-négyszer életetek során.
ÍGY ÉS CSAK ÍGY menthetitek meg a keresztény Európát, a magyar Magyarországot, ÍGY ÉS CSAK ÍGY őrizhetitek meg a kultúrátokat a gyerekeitek, unokáitok számára (mert csak így lesznek unokáitok). NEM PEDIG ÚGY, HOGY RÁCSAPJÁTOK AZ AJTÓT az ajtó előtt álló nélkülöző, üldözött, segítségre szoruló emberekre.
Ha LEGALÁBB három-négy gyereket vállaltok, nem fogtok a gatyátokba csinálni többé a mingránsoktól sem, a kisebbségektől sem. Nem fogtok többé rettegni mások EGÉSZSÉGES szaporulatától, gyermekszeretetétől és élniakarásától, és nem fogtok hülye szögesdrótokkal, gyűlöletkeltéssel és álnépszavazásokkal védekezni A SAJÁT HÜLYESÉGETEKKEL SZEMBEN, megoldatlanul szőnyeg alá söpörve a valódi problémákat!
Ha szeretitek az életet, önmagatokat, kultúrátokat, a gyerekeket, és európai jövőt akartok magatoknak, akkor ezt teszitek.
Ezért, kedves magyarok OKTÓBER MÁSODIKÁN MINDENKI MARADJON OTTHON ÉS CSINÁLJON GYEREKET!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"
Na ehhez kellene bátorság, ezt kellene MERNI kimondani.
Másokra haragudni azért, mert normálisan, egészségesen viszonyulnak az élethez és a jövőhöz (ahogy a mi dédnagyszüleink még tudtak viszonyulni), ÁLSZENTSÉG, HÜLYESÉG és HAZUGSÁG. Orbán pedig egy álszent, néphüyítő hazudozó. Pont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!