Miért állnak ki a magyar balosok a hidzsáb és társai mellett?
Franciáknál még a korábban a muszlimoknak hatalmas engedményeket tevő szocik (pl. 1000 mecset építettése, cserében az 5 millió muszlim 90%-a rájuk szavaz) is eljutottak odáig, hogy jó lenne teljesen megszabadulni tőlük, nem csak a hírhedt nikábtól és burkától, hanem még a hidzsábtól és burkinitől és más "enyhébb" társaiktól is, és emiatt tudnak ottani kormánypárti politikusok hadakozni még a hivatásos igazságszolgáltatás szervezetével is, hogy lehet-e ilyesmibe belenyúlni, addig nálunk meg mind a hivatalos politikusi nyilatkozatokban (Szigetvári, Együtt / PM / MKKP / MLP), mind a médiumjaikban (444, Népszabadság) és végül híveik is kiállnak mellettük, és az egészben az a legkülönösebb, hogy általában csak akkor ellenkeznek valamit, ha a Fidesz / Jobbik nyilatkozik, most meg megelőzvén a jobboldaliakat kezdték el védeni a védhetetlent.
9#, sokat járok minden felè Európában ès rengeteg teljesen letakart nő van az utcán, az amikor csak a szem látszik ki.
.
De általában kendőben, nem ebben, amiről Digo beszélt:
Bècsben èlek, szerintem 1x gyere el és tegyél egy sètát a belvárosban. Elég sok olyan van az utcán ami teljesen letakarja őket.
Mondjuk ha igazoltatja a rendőr akkor meg megy a műsor: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!