Igaz, hogyha magyarként kimész egyszer külföldre élni és dolgozni, már nem fogsz tudni visszajönni, mert nem fogod tudni elviselni az itteni nyomort?
Sokan mondják ezt, és rengeteg ilyet is ismerek, hogy kiment külföldre, és hiába lenne már pénze egy itteni lakásra vagy családi házra, mégsem jön haza, mert már hozzászokott a jóléti országhoz, és amikor visszatekint turistaként, meglátogatja a rokonait vagy ilyesmik, akkor már "Mordor"-ban érzi magát, sőt a magyarokat is már negatívan látja, a mentalitásokat, önzőségüket, irigységüket, folytonos panaszkodásukat. Ezek után úgy határoz, hogy inkább mégsem akar visszajönni, vagy majd ezt a hazaköltözés dátumát elkezdi tologatni évekkel, aztán abból se lesz semmi végül.
Ti nektek mi a tapasztalataitok?
Én Sopronban lakom és Bécsben dolgozom.
Itt Sopronban egyáltalán nincs nyomor.A közbiztonság jó.Egyedül a közlekedés miatt szoktam bosszankodni.
#5
Inkább azokkal van gond akik ide jönnek Kiskunlacházáról és qrva nagy királyoknak érzik magukat attól hogy 1200 euróért kijárnak Ausztriába WCt pucolni.
És persze azt szeretnék ha én is elhinném (hogy mekkora királyok)
Nem igaz. Azokra nem igaz, akiknek nemcsak a "jólét" a az egyetlen szempont az életben, hanem vannak egyéb, magasabb-rendű szempontjai is, és a "magyarokat " nem a magyargyűlölők szempontjából látja, hanem látja a sajátos történelmével, gyökerével rendelkező nemzetét, akiknek édes anyanyelvét tanulta.
De ki kellett mennie egy ideig, hogy egy alap egzisztencián biztosítson. Esetleg Svájcba, ahol más történelmi adottságok miatt más a mentalitás, ahol az sok milliárdos őrzi vagyonát, és ezért védi, hogy ne rombolják úgy szét, mint pl hazánkat.
És utána hazajön, mert nem feledkezik bele a heiddegeri "többéletbe" (mehr leben) hanem tudja a "több, mint élet" (mehr als leben)fogalmát.
Vannak ilyen EMBER ismerőseim.
Amúgy ha Sopronban laksz sokkal magasabb életszínvonalad lehet akkor is ha csak a jó magyar átlag fizetésből élsz, mintha mondjuk a Nagy Alföldi pusztaság valamelyik városkájában laksz.
(no ha persze van saját lakásod...)
Nagyon sokan az USAból pl. azért nem költöznek vissza mert ott sokkal fejlettebb a társadalmi élet. Hiába ott is csak egy lakása meg egy autója van.
Kellemesebb a környezet, kedvesebbek az emberek, sokkal több lehetőség van jó társaságot és szórakozási lehetőséget találni.
#11
Az csak a te tudatodban létezik.
Az osztrák is egy vendég aki bemegy egy üzletbe és ott kiszolgálják. Ha te mész be és fizetsz neked is ugyanazt a szolgáltatást nyújtják.
Az osztrákok gusztustalan kinyalása csak a szocializmusban ment.
Viszont ha kisebbrendűségi komplexusod van attól hogy a többség gazdagabb nálad akkor tényleg maradj ahol jól érzed magad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!