Az anyaországi magyarokhoz az erdélyi magyarok hogyan viszonyulnak?

Nagyon sok erdélyi ismerősöm/barátom van, és egész jó kapcsolatot ápolunk egymással!

Semmi gondot nem tapasztalatok!

En szorakoztatonak talalom hogy akarhol talakozik az ember Erdelyi magyarokkal, 2 perc utan elkezdik bizonygatni hogy ok nem romanok. Nekem eszembe se jutott volna hogy azok, de attol fuggetlenul 15 percenkent ujra nekifutnak bizonyitgatni hogy ok nem romanok. Nem tudnak megszabadulni az egesz Romania tematol. Valahogy minden beszelgetes visszaknyarodik Romaniara.

Mar kezd gyanus lenni a dolog :)

Általában pozitívan, bár vannak előítéletek és fenntartások is azért, különösen a székelyek részéről. Vannak bizonyos sztereotípiák, melyek szerint a magyarországiak puhányak, gyengék, nyápicok, elkényeztetettek stb. (a székelyek gyakran "táposnak" nevezik a magyarországiakat, sőt, a határ mentén élő romániai, partiumi magyarokat is, bár nem tudom, ez honnan ered).

Vannak bizonyos jogos sérelmek is, amikert a határon túliak hordoznak. Szinte mindenkivel előfordult már, hogy lerománozták, leszlovákozták Magyarországon, ami egy hihetetlenül fájdalmas sértés annak, akit Romániában vagy Szlovákiában azért sértegetnek, bántanak a többségiek, mert magyar.

Szóval a románozást, szlovákozást, ukránozást stb. tanácsos kerülni, és általában azt is utálják, ha megdicséred, hogy milyen szépen beszélnek magyarul (mivel magyar az anyanyelvük, magyarul tanulnak, magyarul beszélnek otthon, ez egy sértő, dehonesztáló kifejezésnek tűnhet, mintha nem volna teljesen természetes, hogy magyarul beszélnek).

De általában, összességében szerintem nincs semmi különbség az erdélyi magyarok egymáshoz való viszonyulása és bármilyen más területen élő magyarokhoz való viszonyulása között. Általában barátilag, szeretettel viszonyulnak az anyaországiakhoz, sokszor talán a szokásosnál is kedvesebben, mivel számukra a magyarsághoz tartozás eleve egy fontos közös pont, amiért a maga szintjén mindenki kiáll, nem olyan magától értetődő és természetes, mint többségi társadalmi közegben.

Az előző hozzászóló áltar leírt jelenség is egy önvédelmi reflex, néha a magyarországiak részéről érkező rossz tapasztalatokat és az abból származó konfliktust szeretné jóelőre megelőzni az az erdélyi magyar, aki mindig letisztázza, hogy ő magyar, mielőtt még valaki lerománozná az asztaltársaságból.

A magyarsághoz való tartozás elvitatása mindig is érzékeny pont volt, mert a múlt rendszerben nemcsak az anyaországi magyarok tudatából próbálták kitörölni a határon túli magyarság fogalmát (már az oktatás során is), de ugyanezt a stratégiát megpróbálták a határon túli magyarok torkán is lenyomni (elmagyarázni nekik, hogy ők valójában nem magyarok).

A Ceausescu-diktatúrában tudatosan terjesztett koncepció volt, hogy aki Romániában él, az román, ezért itt nincsenek is magyarok, csak "magyar származású románok" vagy "magyar etnikumú románok". Ezt megduccolták azokkal a székely-eredetelméletekkel, amelyek azt bizonygatták, hogy a székelyek és a csángók elmagyarosodott románok.

A csángókat a katolikus egyház is azzal fertőzi a mai napig, hogy ők románok, a "római katolikus" kifejezés románul "romano-catolic", amit a papok a nép tudatában a román szóval próbálnak összefüggésbe állítani. Viccesen hangzik, de van ilyen érvelés, hogy "A csángók nem magyarok, hanem románok. A nevükben is benne van, hogy románo-kátolikok." (ezt agymosott csángó ember szájából hallottam).

A nemzeti hovatartozást évtizedekig egyszerre elvitatták és megbélyegezték Romániában. Ezért amikor a rendszerváltás után szabadon átmehettek Magyarországra, ott pedig az első magyarországi, aki szembejött, lerománozta őket, egy világ omlott össze az erdélyi magyar emberekben.

Ennek óriási jelentősége van a számukra. Az én szüleim, amikor a rendszerváltás után először átmehettünk Magyarországra, a magyar oldalon kiszálltak az autóból és megcsókolták a földet. Ma már ez furcsának tűnik, de abban a helyzetben nekik magyar földre lépni óriási dolog volt. Aztán elmentünk egy hétre magyarországi rokonokhoz, és ott aztán rövid idő alatt többször is lerománoztak a faluban. Emlékszem, gyerekként milyen furcsa volt ez. Egy idősebb asszony arról faggatott engem is, hogy hol tanultam meg ilyen jól magyarul. Egyszerűen nem értettem a kérdést hat évesen, mivel semmilyen más nyelven sem beszéltem, és nem tudtam, hogy a magyar nyelvet lehet "tanulni" is, és nem csak úgy magától van az, mint a lélegzés...

Szóval ezekre az érzékenységekre nem árt odafigyelni, de ezt leszámítva szerintem nincs különösebb bökkenője a jó viszony kialakításának.