Miért van, hogy a "Sokak Magyarországa" annyira utálja a külhoni magyarokat?
Ha ez egy toleráns és elfogadó párt, akkor minek diszkriminálja a határon túli honfitársakat?
Mindig meg voltak különböztetve a magyarság halmazán belül, főleg azért, mert más szabályok vonatkoztak rájuk és nem egyszerre jöttek be a Kárpát medencébe a magyarság többségével. A magyarság sem úgy épült fel, hogy kezdettől voltak magyarok. Több törzsből állt. Szóval, még ha teszünk egy beteg gondolatkísérletet, hogy nem egy tőről fakadnak a magyaroktól, akkor is a magyarság kialakulásától kezdve magyar identitású népről beszélünk közös történelemmel. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a 7 törzs közül úgy találomra, az egyik nem magyar. Azelőtt nem hívták őket magyaroknak. Törzsek voltak, akik összeálltak. Nyilván ezek midnegyike a hun birodalomból származik. A székelyek is, akiknek elég erőteljesen végigkíséri a történelmüket ez a hagyomány és a magyaroké is, mert az Onogur-bolgár törzsszövetség is a hunokból alakult ki, a hun birodalom felbomlása után. Kulturális különbségek vannak persze, hisz sokáig nem egymás mellett éltek. A hun birodalom végeztével a kárpát medencéből visszaszorultak a hunok.
A magyarság az nem egy öröktől való egységes dolog. A hun lovasnomád tözsekből állt össze, akik a Kárpát medencébe telepedtek le. Ami biztos, hogy genetikai vizsgálatokkal támasztották alá, hogy voltaképpen ugyanarról a népről beszélünk. ( https://www.youtube.com/watch?v=KZ52NzMUtUs ) Illetve mindkét nép történelmében leírták, hogy lovasnomád népek voltak.
Ezért nem is értem az ilyen embereket. Azt képzelik, hogy Krisztus idejében is járt-kelt a világban egy nép, akik azt mondták, hogy ők a magyarok? Nyilván nem. A magyarok azok a hun törzsek, akik a Kárpát medencében vállaltak sorsközösséget.
A székelyek nem azóta lettek magyarok, hogy Romániához kerültek. Azért áldozták a dédapáim is az életüket, hogy megpróbálják megtartani Erdélyt a magyaroknak. De elegendő megnézni azt a videót, amikor Horthy bevonul székelyföldre. A sok örömmámortól síró embert nem az érdekli, hogy mekkora székelyek. Hanem, hogy újra egyesültek Magyarországgal. Én székely vagyok, fel sem merült a családomban soha, hogy ne lennénk magyarok, hanem önállóan székelyek. A székelység egy halmaz a magyarságon belül. És kevésbé vegyült össze, mint a többi magyar törzs, de ettől még azon halmaz tagjai. Bár bennem is pl. Dózsa, Basa vér van, amik régi székely családok, ugyanakkor Teleki, Kendeffy (Régi források szerint Kond vezértől származik ez a család) akik nem székelyek. Elég sokat kutattam a családfám után, nyilván mert sok érdekes dolgot tartalmaz. Erdély történelmét írta a családom, székely-magyarként együtt. Ez a kettő sosem kezelhető külön dologként.
Kívül vannak, semmi közük hozzánk. De azért a magyar adófizetők pénzéből ingyen utazást meg mindent kapnak, sajnos. Pedig 1 Ft adót nem fizettek ide soha."
És ugye a külhoniaknak jobb dolga sincs, csak úgy passzióból utazgatnak ingyen. :D
Érdekes amúgy mert a hozzád hasonló prolik a legnagyobb bevándorláspártiak a 23 millió románnal uszító bohóccal az élen, a migrács-hordától már nem sajnálnátok, pedig azok sem fizetnek egy fillér adót sem, sőt semmi közük a magyarokhoz, még csak magyarul sem tudnak. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!