Mit szóltok hozzá, hogy jövőre megszűnik a cafetéria rendszere?
Kedves 2-es válaszoló.
Már napok óta ismert tény a kormány szándéka.
Az a baj, hogy tájékozatlan vagy ennek ellenére mégis politizálsz.
Több eredménye lehet, ha valóban úgy szüntetik meg, ahogy azt belengették, hogy a fizetés része lesz.
1) Végre visszatér a sokak által támogatott többkulcsos adórendszer, ahol a bér egy bizonyos részét kisebb terhekkel sújtják, így az eddig zsebbe fizetett bér, mely ebben a formájában már valószínűleg nem fog többletadminisztrációt igényelni, kifehéredhet, vagy a munkáltatók egy része, ahol eddig nem tudták vállalni a cafeteriával járó többlet adminisztrációt, ilyen formában béremelést hajt végre.
2) Mivel Magyarországon nemzeti sport az adóelkerülés, bár nominálisan ugyanott marad a munkavállaló, a munkáltatók a kiskaput kihasználva, nagyobb arányban fognak cafeteria helyettesítő bért adni, ami a hónap végén a számlán jól fog kinézni, aztán a koppanás majd a nyugdíjszámításkor érkezik, amikor kiderül, hogy hiába keres valaki pl. nettó 200 ezer forintot, csak 100 ezer forint után kap nyugdíjat.
3) Azt sokan nem veszik figyelembe, hogy a cafeteria, szemben az alapbérrel nem része a munkaszerződésnek, a munkáltató határozza meg a juttatás mértékét. A 2008-as válság után sok munkáltatónál radikálisan csökkentették az ilyen jellegű juttatásokat, vagy egy tollvonással megszüntették. Így könnyen lehet, hogy a munkáltatók, ha hivatalosan a munkabér részének kell tekinteni, egyszerűen azt mondják, hogy a jövő évtől nincs cafeteria, így tulajdonképpen csökkenni fog a munkavállaló havi bevétele.
Emellett nem vettük figyelembe azt a jelentőségét az Erzsébet-utalványnak és a SZÉP-kártyának, hogy eredeti célja a belföldi turizmus és vendéglátás támogatása. Vajon, ha bérként érkezik az összeg, minden esetben célzottan továbbra is ezekre a célokra fogja fordítani a munkavállaló?
Sokan nem tudják, hogy a ticket restaurant utalvány az erzsébet utalvánnyal szemben nem Magyar hanem Francia.
Amikor ezt az utalványt a munkavállaló elkölti (vásárol) lényegében egy francia céget támogat. Az az ez is egy pénzszivattyú.
Ha megszűnik a cafetéria legalább ez az összeg is Magyarországon marad és nem egy külföldi milliárdos céget gazdagít a Magyar munkavállalók pénze.
""Emellett nem vettük figyelembe azt a jelentőségét az Erzsébet-utalványnak és a SZÉP-kártyának, hogy eredeti célja a belföldi turizmus és vendéglátás támogatása.""
A SZÉP kártya bevezetése miatt van eljárás Magyarország ellen.
hu.wikipedia.org/wiki/Cafeteria
6-os:
""Te nyilván minden dologról, abban a pillanatban értesülsz.""
Ne hülyéskedj már!!!!
Ez nem friss információ napok óta téma a hírekben - híradókban. Látom nem figyeled a politikai eseményeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!