Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mit szóltok ehhez az Alliance...

Mit szóltok ehhez az Alliance Israelitée-s felhíváshoz?

Figyelt kérdés

"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek."


(Russischen Invaliden 1910. dec. 30. - 285. szám)


Ezt a kiálltványt több akkori magyar újság is leadta.


Még soha, senki nem cáfolta meg, hogy hamis lenne, ugyanakkor mostanában jobbnak látják egyes körök, ha az emberek elfeledkeznek róla.


2010. ápr. 1. 20:19
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:

20:35 "országnak az elb*ott népében"


Az elb*szott népet remélem a sajátcsaládodra és magadra vonatkoztattad kis senkih*zi. Hogy jössz te ahhoz hogy 10 millió emberről ilyen hangnemben beszélj?

2010. ápr. 1. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
0%

"Hogy jössz te ahhoz hogy 10 millió emberről ilyen hangnemben beszélj?"


Úgy, hogy egész életemet itt éltem le, és hidd el, tapasztalataim alapján nagy része rászolgált erre a véleményre. Köztük, ahogy elnézem, te is, ezzel az előbbi nagyon kulturált véleménynyilvánítással.

2010. ápr. 1. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 A kérdező kommentje:

"Úgy, hogy egész életemet itt éltem le, és hidd el, tapasztalataim alapján nagy része rászolgált erre a véleményre. Köztük, ahogy elnézem, te is, ezzel az előbbi nagyon kulturált véleménynyilvánítással."


Van erről egy véleményem. Az emberek nem lennének ilyenek, ha nem így programozták volna őket.

Tehát, átmenetileg nem ők tehetnek róla, hogy ilyenek, hanem azok, akik ezzel fertőzték meg a közösségi szellemet, ebben nevelték fel őket.


Nem is lehetnének mások, ha nem is tudják, milyen az másnak lenni.

2010. ápr. 1. 21:44
 14/26 anonim ***** válasza:
20.21:mikor is volt a soá?
2010. ápr. 1. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
22:34, ezzel mellélőttél, nem vagyok zsidó, szóval sajnálom, részedről Elemental FAIL. Téged minősít.
2010. ápr. 1. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
0%
Tömény marhaság, ha ennél igazabb és aktuálisabb problémád nincs a zsidókkal, akkor járj el még egy pár Jobbikos gyűlésre és aztán gyere vissza.
2010. ápr. 1. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 A kérdező kommentje:
Sajnálom, de nem szeretem a Jobbikot, úgyhogy nem megyek gyűlésezni velük.
2010. ápr. 2. 08:19
 18/26 anonim ***** válasza:

22.36:én csak kérdeztem valamit,egyébként miért erről csak zsidó származásút lehetne?

Te járattad le magadat,mert ugye gőzöd nincs mi van,csak gyűlölködsz...

2010. ápr. 2. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 jimydog ***** válasza:

Soah után érdeklődő... Eredeti fordításban a Soah csapás, veszedelem, megszállás (nem, nem vagyok én se Zsidó, de sajnos tanulnom kellett :/) A Zsidók rátették szinonimának a Holo...-ra...

Pedig sokkal megfelelőbb lenne rájuk és Palesztinára.

A Kérdésre pediglen, sajnos nem elképzelhetetlen, hogy betartják ld. Palesztina... A Palesztinokat a saját hazájukban ölik és tartják fogolyként, rengeteg ideje!

2011. máj. 4. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 Pozitiv ***** válasza:
Az a nagy helyzet, hogy ezt a tervüket nagyjából mostanra meg is valósították. Sorra épülnek a zsinagógák, kb. 60 000 izraeli katona van már az országban. Nincs pénzünk, a zsidóknak van. Ők tönkreteszik az országok és irtják a magyarságot... És aki ezt szóvá teszi, az szemét rasszista, antiszemita, stb...
2011. máj. 25. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!