Melyik politikai párttal lennél elégedett, ha parlamentbe kerülne?
Majdnem igazad van, négyes, de a "szeretik" helyett jobb szó az "értik". A szélsőjobb sosem az olvasottságáról és a tág látóköréről volt híres. Érdekelne, hány filozófus van a Betyárseregben, a Jobbik-szavazók közt, vagy a kuruc.info szerkesztői közt. Van egy tippem, meg arra is, hogy ezt az említett csoportokban hányan tartják problémának.
A kérdésre: egyetlen olyan kispártot nem ismerek, vagy tudok egyáltalán elképzelni, amelyik a hatalmon nem lenne ugyamolyan, mint az eddigiek. A kórházakban eddig is az ember pofájába hullott a vakolat, ezen egyik sem fog változtatni, mert már megtehették volna.
Láthatsz néhány olyant, amely kap minimális teret a médiában. Még azokról is nehéz eldönteni, mert kevés az információ. Amelyeket meg sem jelenítenek, még inkább homályban maradnak az elképzelései.
Ezen túl, ma a Fidesz a politikát annyira érzelmi kérdéssé tette, és ezt olyan tömegek vették be, hogy emiatt minden párt, akár akarja, akár nem, csak eszerint viselkedhet, különben meg sem hallgatják.
Itt az az ellentmondás, hogy lehetek populista, érzelmekre ható, ekkor talán, ha elég kirívó vagyok, meghallgatnak páran. Ha nem populista vagyok, hanem valós, végrehajtandó gondokat vetek fel, netán megoldásokkal, erre senki nem figyel, vagy hazugságokkal szétszedik (ugyanis a mesébe nehéz belekötni, valós programot viszont bárhogy el lehet ferdíteni). Ugyanakkor, pártként, ha eredményt akarok, be kell jutnom a parlamentbe, amihez sok szavazat kell. Most vagy mellébeszélek, ügyesebben, mint a Fidesz, és talán észrevesznek, vagy igazat mondok, és a választáson az 1%-ot sem érem el. Mit válasszak?
Ha arra vagy kíváncsi, kik azok a személyek, akik értenek hozzá, netán hajlandók is lennének szerepvállalásra, akkor sok újságot kell olvasnod, médiát hallgatnod, é magadnak kell megítélned, mi a jó. Ma erre van lehetőség. Ha ez nem megy, akkor marad a visszafejlődés. Annak nincs alsó határa.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!