Miért jönnek a migránsok?
A poén az, hogy a magyarok is jobb életet akarnak és ezért mennek Londonba meg NO.-ba. Viszont óriási különbség, hogy a magyarok dolgoznak is, és megkeresik maguknak az ottani jóléthez szükséges fizetést.
Való igaz, hogy a muszlimok mindent alanyi jogon, munka nélkül akarnak. Bár ez összefüggésben lehet a vallásukkal, mivel a vallásuk lenéz minden más kultúrát és vallást a sajátjukon kívül. Tehát felsőbbrendűnek hiszik magukat.
Nem tudom, melyikük miért jön, de attól tartok, sokan közülük propagandának ültek fel, és egy lapra tettek fel mindent.
Továbbá egyszerűen képtelenség, ép ésszel elfogadhatatlan és beláthatatlan álláspont az, hogy a 321583. menekültnek is ugyanaz a bánásmód (és anyagi vagy természetbeni segítség) jusson, mint a 789-iknek. Egyszerűen nem lehet ezt megoldani. Az eddig mellszélességgel a bevándorlás mellé álló államokban is erősen változóban van a közhangulat, és ez politikai döntésekben is egyre inkább megmutatkozik.
Már az elején így kellett volna hozzáállni. Nem bátorítani az embereket a bevándorlásra, hanem pénzelni a helyi menekülttáborokat, katonai védelmet nyújtani Szíria még meg nem szállt területeinek, hogy az emberek oda menekülhessenek. És akkor még a helyi konfliktusba sem kell beleavatkozniuk, ha annyira nem szeretnének.
"Miért jönnek a migránsok?"
A menekültekre gondolsz. Ők szeretnének új életet kezdeni. A hazájukban, illetve a szomszédos menekülttáborokban erre nincs esélyük.
"Mit gondolsz, miért van az, hogy a 80%-uk fiatal férfi?"
Egy lehetséges forgatókönyv: ők megtelepszenek, majd családegyesítést kérnek, és kihívják a feleségeiket (akik lehet, hogy csak papíron azok).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!