Ha nem lett volna 56-os forradalom nem lett volna az a jólét?

Egy fenét. Volt forradalom utána is, 68-ban a cseheknél, 81-ben a lengyeleknél, és kisebb balhék másutt is. Ahogy minden időben lenni szokott.

A helyzet több összetevő következménye. Egyfelől a magyar izgága, de rafinált, kiskapukat kereső nép. Beleértve a vezetőit. Erre a több száz éves történelme nevelte. Rákosi a térség legjobb pajtása volt. Annyira jó, hogy saját pajtásainak se tetszett. Ezért már 1953-ban balhé lett. Azt még átvészelték. 1955-ben vissza akarták csinálni az eredeti (1950-es) "békeidőket". Az lett túl sok. De a változást lassúnak ítélte a tömeg, ebből lett 1956. Ahol meg túl gyorsra sikerült. Ebből tanult a következő vezető generáció (meg Hruscsov). Első volt a "konszolidáció", elég durván. 1963-ra úgy látták, megtörtént. Kádár szemlélete (puritánság és hiúság) ekkor az amnesztiát hozta. Meg az örökös lelkifurdalást, amit habitusából következően is, megpróbált a "legvidámabb barakk" formájában kompenzálni. 1967-től még lazábbra vette, kicsike valutavásárlás, kicsike magánszektor, ez ment 1972-ig, akkor a nagy testvér szólt, hogy "nana". Ott Moszkvában, és nem barátságosan. Kádár elvtárs amúgy elvtársiasan bele is izzadt. Így újult meg a hetvenes években a téeszesítés. Csak addigra már onnan is csak a hang volt igazán nagy. Erre éreztek rá, mert a szimatuk jó volt. Csak nehéz ám úgy diktatúrát csinálni, hogy úgy látszódjék, mégse. Meg a pénz is elfogyott. Jöttek a kölcsönök, majd az összeomlás.

A jólét végső soron az akkori vezetés ellentmondásaiból, Kádár egyfelől ügyes, másfelől klasszikusan diktatórikus lehetőségeiből adódott. A sok kiskapuból, ami akkor működött. De a kiskapuknak csak abnormális esetekben van hasznuk, normálisan a főkaput használják. Mostanában megint itt a kiskapuk kora.