Sokan miért csodálkoznak, hogy a menekültek kidobják az ételt?
Ezek a menekültek muszlimok.
Az iszlámban, hasonlóan a judaizmushoz van mindenféle értelmetlen szabály a táplálkozásra.
A muszlimok nem esznek sertéshúst, ha már azzal a kézzel, amivel a sertéshúst fogtad, hozzáérsz más ételhez, akkor azt sem eszik meg.
A másik pedig,adsz nekik olyan kaját, amiben nincs sertés, hogyha nincs halal módszerrel elkészítve.
Ezért dobják ki.
A menekültsimogatók igazán ismerhetnék, hogy kiknek is segítenek valójában.
A másik, sokan azt mondják, hogy ezek az iszlám elől menekültek.
A kidobott ételek, rengeteg bebugyolált nő és kislány után ez elég könnyen megcáfolható.
A többségük erősen iszlamista.
"Szóval abból hogy muszlimok (legalábbis sokan) te azonnal leszűrted, hogy iszlamisták. Miért is?
Ne fáradj, csak költői kérdés volt. Azért mert rendkívül ostoba vagy."
Ebből a kommentből látszik hogy magyarország halálra van ítélve. Ti ebben a helyzetben is csak egymást tudjátok marni. Szerintem ha jönnének hont foglalni, Mo.-n kellene megállniuk. Még harcolni sem kellene, csak ki kell várniuk míg ti szétszeditek egymást.
Egyes keresztény egyházak is őrizhetik még a vérevés tilalmát. A muszlimok miatt be kell bugyolálni a nőket, különben azok k*rvának nézik őket. Úgyhogy nem ilyen egyszerű eldönteni, hogy egy menekült családnak mi a vallása.
Keresztkérdések kellenek, ha valaki kereszténynek vallja magát, az alapvető tanításokról, imádságokról, arról, hogy melyik egyházba tartozik az illető, mik a szokásaik, és ezeket leellenőriztetni hozzáértőkkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!