Mi a Jobbik jelenlegi álláspontja a kötelező sorkatonaságról, hogy változtatna a rendőrség feladatkörén, a bírságoláson, illetve mik a gazdasági terveik?
Nekem, és több társamnak konkrét elképzelései vannak, hogy mit hogy kéne csinálni. Most jön a válasz, hogy tizenéves suhancok akarnak kormányozni. A mi felfogásunk kimerem jelenteni, hogy fejlettebb mint egyik-másik vezető beosztású politikusé. Röviden, tömören a fenti kérdésekre a terveink. Nem lenne kötelező sorkatonaság, viszont aki katona akar lenni, sokkal egyszerűbben bekerülhetne, valamint minden fiatalnak részt kellene venni egy egy hetes, minden városban megrendezésre kerülő kiképzésen, ami annyiból állna, hogy tudjon bánni a fegyverrel. Magyarán tudjon lőni. A rendőrség feladatköre átkerülne a bűnüldözésbe, a közlekedési szabályok enyhítése, a rendőrök bírságolási kvótájának azonnali eltörlése, a pénzbírság és egyéb birságok kiszabása csak bizonyító erejű felvétellel lenne kiszabható. Ellenkező esetben maximum figyelmeztetést adhatna a rendőr, aminek írásos nyoma 3 hónapig maradna, ezidő alatt aki többszöri szabálysértést követ el, az bírságolható lenne. (külön feltétel, hogy legalább 2, egymástól teljesen független rendőrtől származzanak a figyelmeztetések) A fölösleges korlátozó táblákra olyan jogszabályt hozni, hogy azok betartása ne legyen kötelező. (pl hetekkel az út befejezése után is kint a 30-as tábla) A rendőrök és egyéb ellenőrök az általuk kiszabott bírságból nem kapnának jutalékot. Sőt, aki túlzottan sokat bírságolna, azt egy felettesének ki kellene vizsgálja. A gazdasági tervek a bezárt gyárak és üzemek újbóli megnyitása, az állami földek műveltetése, amolyan TSZ féleségek létrehozása. A háztáji termelés ösztönzése felvásárlással, a jelenleg külföldi tulajdonban lévő, ám eredetileg magyar termékek tulajdonjogának visszaszerzése. (Pl Nestlé, Kőbányai, Sió, stb) Az EU tagság felülvizsgálata, PRO és KONTRA, a végén népszavazás tartása az ügyben. (ezzel se a schengeni övezeti tagság, sem a gazdasági ügyek nem lennének veszélyben, csupán nem kapnánk EU-s pénzeket, ámbár nem is kéne fizetni nekik, és a politikába nem szólhatnának bele) A bankrendszer átvilágítása.
Kb nagyvonalakba a terv e 3 részről, de teljes konkrétumokat nem kívánok leírni, nehogy megtetszen a kormánynak. Érdekelne, hogy a Jobbik álláspontja mennyire megegyező ezzel, ez esetben párttag lennék, és megpróbálnék elérni egy bizonyos pozíciót, hogy beleszólhassak a politikába. Ha nem, akkor viszont új párt alapítására adjuk a fejünket, és mivel teljességében a magyar emberek érdekeit szolgálnánk, ezért minden bizonnyal, manapság már elég könnyen terjedhetne a hírünk, és jó esélyeink lennének. Nem kívánok semmi fekete ügyet, se korrupciót. Egyszerűen mindenkinek jó lenne. És azt is bevállalnánk, hogyha nem tudjuk az ígérteket teljesíteni, akkor lemondunk. (persze nem a világ megváltása, hanem az első 4 éves tervünket, ami a legégetőbb problémák megoldása lenne, a közbiztonság, a munkanélküliség, a kilátástalanság, és a hatalommal való visszaélés, korrupció.
" De ha az államnak befizeted a pénzt, akkor hogy kaphat belőle a rendőr? Befizeted a csekket, utána abba a rendőrség már nem nyúl bele. "
Pontosan, ezért működik ez most is így. A bírságból befolyt összegeket központilag kezelik, kérdezz meg bármely rendőri vezetőt.
"És ha szúrópróbaszerűen ellenőrzi valaki, hogy ki mennyit büntet, és aki túl sokat, azt előveszi, pl szabadidejéből elvesz 2 órát, akkor bizonyára legközelebb ő is meggondolja magát. "
Eltaláltad, ilyen szúrópróbaszerű ellenőrzés is létezik már.
"Ha gyártasz valamit, én megfizethető áron árulod, és ráadásul még minőségi is, akkor hamar rákapnak az emberek. És csodákra képes a piros-fehér-zöld zászló is. "
HAHAHAHAHAHAHAHA, többszáz évnyi gazdaságtudomány bizonyítja az ellenkezőjét. Még csak közgazdásznak sem kell lenni hozzá, hogy rájöjjön az ember mennyire nem így működik ez a valóságban. Arról nem is beszélve, hogy a minőség + olcsó ár kombinációt elérni nehéz és pont arról nem mondtál semmit, hogy miért pont a magyar gyár magyar terméke lenne ilyen.
"A túlzott magas hitelkamatok mérséklése, a jegybanki alapkamat növelése, a devizahitelek elszámolása autósoknak is, a feneketlen lyukak befoldozása, ahol eltűnnek a pénzek. "
Most akkor a kamatok mérséklése, vagy a növelése zavar téged? A jegybanki alapkamat növelése vonja magával a kamatok emelkedését. Megjegyzem, hogy utóbbi években erőteljes csökkentés zajlott ilyen téren, épp azért, hogy a hitelezés fellendüljön és sikerült úgy összehozni, hogy nem szállt el az infláció.
"Mondok egy példát. 2 nappal később kapod meg a fizetést. Meg mindenki más is, nyugdíjat, családit, stb-t. (ugye ez állami cégeknél lehet, nem magánnál) Mit mondassz? Semmit, mert ha szólsz, lehet másnap már nem kell menned. De azt a havi 20 milliárd Ft-ot beteszi a bankba, 2 napra, 1%-os kamatra is 400 millió Ft. Na? Megvan a feneketlen pénznyelő? "
Ez most hogy jön ide?
"De tegyük fel, hogy nem kisajátítani, megvenni a gyárakat. Hanem a magyar márkanévért viszont jogdíjat fizettetni. Az árakat megszabni, hogy ne emelhessék emiatt. "
Akkor nem magyar márkanévvel fogják árulni, ennyi. Kommunista éra alatt se volt nagy értéke annak, hogy egy termék magyar, mindenki a nyugatit próbálta megszerezni valahogyan. Most se érdekel senkit, hogy hol készült a termék, ha megfizethető áron van és jó.
Az árat nem állambácsinak kell megszabni, ez már a legsötétebb kommunista rendszerekre jellemző. Abszurd, hogy egy vállalat a saját pénzét kockáztatja, de az állam akarja megmondani, hogy mennyit kérhet a termékéért/szolgáltatásáért.
"És meg tudod mondani hogy hova lesz az évi 3000 milliárd Ft? FEneketlen kút. Tűnik el. Nem az egészségügy, nem az oktatás, nem a közszféra. Akkor? Látszata nincs. Kivándorol az országból? Vagy itt pihen valahol?"
Honnan jött ez a 3000 milliárdos szám? A költségvetés (amely ennél jóval nagyobb) minden részét érdemes ellenőrizni, nem csak egy kis szegletét, erre lenne elvileg pl. az ÁSZ. A korrupciót nem törvényhozás révén lehet megoldani, az szervezeti és kulturális kérdés.
" Nem lenne kötelező sorkatonaság, viszont aki katona akar lenni, sokkal egyszerűbben bekerülhetne, valamint minden fiatalnak részt kellene venni egy egy hetes, minden városban megrendezésre kerülő kiképzésen, ami annyiból állna, hogy tudjon bánni a fegyverrel."
Eddig csak az tudott bánni a fegyverrel aki vadász volt vagy a hivatásos állomány tagja. Most lehetővé tennéd, hogy mindenki "értsen hozzá" aztán a következő szabadságtérnél már nem csak térkövek repkednének... :D
Felesleges ezt a katonai mizériát hajkurászni.
"A rendőrség feladatköre átkerülne a bűnüldözésbe, a közlekedési szabályok enyhítése, a rendőrök bírságolási kvótájának azonnali eltörlése, a pénzbírság és egyéb birságok kiszabása csak bizonyító erejű felvétellel lenne kiszabható. Ellenkező esetben maximum figyelmeztetést adhatna a rendőr, aminek írásos nyoma 3 hónapig maradna, ezidő alatt aki többszöri szabálysértést követ el, az bírságolható lenne. (külön feltétel, hogy legalább 2, egymástól teljesen független rendőrtől származzanak a figyelmeztetések) A fölösleges korlátozó táblákra olyan jogszabályt hozni, hogy azok betartása ne legyen kötelező. (pl hetekkel az út befejezése után is kint a 30-as tábla) A rendőrök és egyéb ellenőrök az általuk kiszabott bírságból nem kapnának jutalékot. Sőt, aki túlzottan sokat bírságolna, azt egy felettesének ki kellene vizsgálja."
A rendőrségre ráférne egy alapos átszervezés. Egyrészt kellene egy rakás technikai újítás, másrészt tényleg jó lenne, ha a bűnüldözéssel is foglalkoznának. De! Azt tegyük hozzá, hogy itthon mondhatni divat a szabálytalankodás. Nem kvótákat kell kitalálni és nem értelmetlenül kell trafipaxolni, hanem megfelelően fellépni mindenhol olyan módon, ahol szükséges.
A kint maradt táblákról meg ki fogja eldönteni, hogy kint maradt? Te? Én? A rendőr? Aki kint felejtette? :D Ez a kint maradt tábla dolog sok esetben tényleg valós probléma, de erre nem az a megoldás, hogy "leszrjuk, azt jóvan" ..
" A gazdasági tervek a bezárt gyárak és üzemek újbóli megnyitása"
Ezt részletezhetnéd, melyik gyárra gondolsz, milyen üzleti tervvel stb..
" a jelenleg külföldi tulajdonban lévő, ám eredetileg magyar termékek tulajdonjogának visszaszerzése. (Pl Nestlé, Kőbányai, Sió, stb) "
Arra kíváncsi lennék a Nestlé mikor volt magyar tulajdonban. :D
De maradjunk a Nestlénél. Gondolom itt a Nestlé által felvásárolt magyar gyárakra gondolsz. Van egy rossz hírem, a Boci csoki nem itthon készül. Szerencsen már csak instant kávéport csomagolnak, ezen kívül a Nestlé még gyárt itthon kutyaeledelt és ásványvizet palackoznak a logójával. Melyiket szeretnéd visszaszerezni? :D
A többi gyárról meg csak annyit amit már írtak, nézz utána hogy működik a gazdaság. Azért mert VérPistike hatalomra jut és csettint egyet, felépít egy gyárat attól még nincs garancia arra, hogy amit az gyárt az kelendő is lesz a piacon.
Csinálhatunk új Ikarust, Ganzot de a járműgyűrtűs nem úgy működik, hogy rajzolok egy buszt és az jó lesz.. Csak ide több milliárd forintot kellene befektetni magába a fejlesztésbe. Azt a végén kiderül, hogy jó lett vagy nem lett jó. Ha nem jó, akkor előröl az egész..
" hanem az első 4 éves tervünket, ami a legégetőbb problémák megoldása lenne, a közbiztonság, a munkanélküliség, a kilátástalanság, és a hatalommal való visszaélés, korrupció."
Elmondom ezzel így mi a baj szerintem. Egy szó nem esik valós messzire mutató gazdasági növekedést hozó dolgokról, csak üres grandiózus ígéretekről. Nem látok adóreformot, normális családtámogatást, normális kkv támogatást. Ha ezek megvalósulnának, akkor csökkenne a kilátástalanság, magasabb lenne a foglalkoztatottság és nőne a gazdaság. Gyárak meg a többi hülyeség nélkül. E mellett egy komoly korrupció ellenes harc és tájékoztatás, egy kis öntudatra nevelés a népnek és tisztára élhető ország lehetnénk. Az a baj a terveddel, hogy te sem megoldani akarod a problémát, hanem csak elmaszatolni, mer' ahogy te kitaláltad az biztos jó. Nézd meg a gazdaságilag vezető országokat, furcsa mód egyik sem úgy működik ahogy te kitaláltad és azokban viszonylagos jólét van. Nem lehetséges, hogy a járt és bevált utat kellene választani? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!