Én informatikusnak tanulok az Eltén, de normális, hogy a tüntetők miatt szégyenlem, hogy egyetemre járok és inkább itt hagynám az egészet?
Fityesz már megint csinálja a cirkuszt, hogy társadalmi csoportokat hangol egymás ellen. Lassan már én is semmirekellőnek érzem magam a TTáK-osok miatt, pedig én informatikus szakon vagyok. Meg hogy egyesek mondják, hogy "ezek az egyetemisták, fúj fúj, azt se tudják ki volt Eötvös József, akiről az Elte kapta a nevét" (megjegyzem az Eötvös Lóránd és a torziós inga feltalálója volt, de ne zavarjon).
Nekem amúgy már van alapképzéses diplomám, gondolom csinálok egy mesterképzést is, hogy önéletrajzban jobban mutasson a multicégeknek, de valahogy megbántam, hogy nem rögtön dolgozni mentem. Ha körülnézek az épületben a mostani Bsc-seken, akkor felfordul a gyomrom a sok sznob karrierista p.csák és bájgúnárok miatt. Itt hagyom az egészet, aztán készítek egy programot, csinálok egy szoftverjlesztő vállalkozást és gazdag leszek inkább.





Mondjuk nem tudom miért nem lehet elhinni, hogy odajár. Én jogra jártam az ELTÉn és sokszor úgy voltam vele, hogy főbe lövöm magam, hihetetlen, hogy milyen emberekkel együtt járok oda és egy kalap alá vagyok véve velük, ahogy kimondom, hogy jogot hallgatok.
Azzal, aki két-három hét után vélt felsőbbrendűsége tudatában mai jogeseteket old meg, holott még csak az ókor jogfejlődésénél tart és mindenre, ami nem tetszik neki nyakatekert érveléssel válaszol nem létező (vagy nem úgy létező) jogokról és lebiggyesztett szájjal közli, hogy amúgy ő ám jogász hallgató.
Olyanok komolyan... Mikor állt a Kálvinon a kukában a másik meg dobolt a kuka oldalán és ordították, hogy mennyivel különbek, mint a bölcsészek, a "tétékások" meg a többi...
Mikor jön az első éves magabiztosan, hogy a latin vizsgájával kapcsolatban mondjam már meg hova menjen, mert nem tudott elmenni, de az anyukája betelefonált, és akkor azt mondták, hogy majd máskor kell neki menni, de nem tudja hova. A menjen az Idegennyelvi Lektorátusra, mert arra tartozik a kérdés és az oktatóját is ott fogja találni, ha most épp nem, akkor majd tudnak választ adni rá, hogy mikor az értelmezhetetlen számára, ezért fogja magát, odamegy a legközelebbi ajtóhoz, bekopog a Jogelméleti Tanszékre (!) és leadja ugyanezt a szöveget és nem érti, hogy miért néznek rá kidülledt szemmel és miért nem mondják meg, hova és mikor menjen latin vizsgára. És még ő morog, hogy őt az elegáns értelmiségi jogászhallgatót miért nem ugrálja közbe a fél egyetem meg a világ...
És mivel ezek a leghangosabbak mindenhol, ezekkel veszik egy kalapalá az összes többit is. Minden szakon.





Nem tudom, hogy kamu-e vagy, sem de megpróbálok jóhiszemű lenni, és azt gondolni hogy az vagy, végül is miért is ne lehetne igaz?
Elolvastam a szövegedet és a hozzászólásaidat, de nem egészen értem, hogy itt mi a kérdés. Mit szeretnél megtudni tőlünk?
Ez nem a gyakorinyavalygasok.hu, ha informatikus vagy nyilván el tudod készíteni, és akkor máris adtam egy ötletet. (inygyér vót)
Azért rólad is megvan a véleményem, de inkább kerülöm a személyeskedést. Nem azért írtam ezt, mert védem a sznobokat, vagy a tüntetőket vagy Orbánt, vagy az egész világot...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!