Miért van az, hogy a kormány minden egyes dologban úgy tesz keresztbe a népnek, ahogy és ahol csak tud?
Ez nyugaton nem így van, ott a megválasztott kormány az emberek érdekeit védik és minél jobb feltételeket és körülményeket próbálnak nekik teremteni.
Itthon miért tűrik az olyan politikusokat akik kegyetlenül csak arra mennek rá, hogyan tudnának bárkitől mégtöbbet elvenni, ellopni úgy, hogy még éppen ne legyen lázadás.
Hogy alakult ez a politikai kultúra ki itt Magyarországon?
""Akkor mondj két pozitív intézkedést az elmúlt 5 évből légyszíves.""
Te hol voltál az elmúlt 5 évben???
9: Brókerbotrány: Jóval korábban tudták, hogy be fog csődölni, mégis csak a saját irhájukat mentették egyedül. A többi betétes majd vagy visszakapja a pénzét, vagy nem. Ehhez egyébként valamilyen szinten kapcsolódik az is, ahogy a devizahiteleseket is "megmentették". Ők törlesztettek 180 forinton, a többi proli paraszt meg 250 forinton.
Trafikok: Több olyan traffikos is van, aki ezért csődölt be, vagy egyensúlyozik a csőd szélén. 20-25 évig ezt csinálta, most meg szétmutyizták az egészet. Munkahelyteremtés? Körülbelül ennyi el is veszett... Raádásul feltűnő, hogy csak Fidesz közeliek nyertek rengeteg helyen. Azon meg már csak röhögni tudok, hogy először megengedték a benzinkutakon és bevásárlóközpontokban a dolgot, aztán meg nem. Megvárták, amíg mindenki jó pénzért kialakítja a helyiséget és utána bactak csak ki velük. A vasárnapi zárvatartás kapcsolódik némiképpen... a dolgozók 1/3-a el fogja, vagy elvesztette az állását. Szimpla matek.
De ellopták a pénzt a magánnyugdíj pénztárakból. Anyám nem keres valami jól, de még így is 140k-t visszakapott az "elszámoltatásból". Cserébe a maradék ment a közösbe... ha anyám idő előtt meghalt volna, én kaptam volna meg azt a pénzt... Így viszont nem hogy én nem kapok semmit; ha megéri lehet, hogy neki sem lesz nyugdíja...
Egykulcsos adó...
A lényeg a 2010-es és 2013-as SZJA-n van.
Az egészségügyet folyamatosan teszik tönkre. Tőke megvonás, alacsony bérek, az orvosok menekülnek... Egy évtized múlva az ország felének nem lesz hozzáférése egy háziorvoshoz. Nem gondolod, hogy kéne valamit tennie a 2/3-os kormánynak? A kórházak felújítása EU-s pénzből megy. Nincs hozzá semmi köze a kormánynak.. max annyi, hogy másfélszer annyiba kerül a dolog, mert kormányközeli cégek csinálják.
11: Hol a példa?
Egyfelől nyugaton a megválasztott kormány nem az emberek érdekeit védi, és ennek ezer oka van (lásd alább).
Másfelől minden kormány, minden csoportosulás, minden ember a saját érdekeit tartja szem előtt. Az más kérdés, hogy felvilágosult és önmérsékletre képes csoportok és emberek időnként megértik, hogy fontosabb hosszabb távban gondolkodni. Például ha 20 kiló krumplid van és semmi más egy szigeten, akkor nem mind felzabálni kell, hanem valamennyit elvetni, hogy mire elfogy a többi, teremjen új (most nincs kedvem bonyolultabb példához).
Amikor valakik a saját érdekeik szerint cselekednek, akkor ez időnként mások érdekit sérti. Kultúra kérdése, mi történik ilyenkor. Az ostoba elintézi a másikat. Ezt a hatalom törvényének is nevezhetjük. Az okos kiegyezik (ezt az élni és élni hagyni törvényének nevezzük).
Ha a két fél egyensúlyban van és értelmes, akkor általában kiegyeznek. Ha ez egy kormány és a társadalom, akkor egy jól működő gazdag társadalom lesz belőle.
Ha a két fél nincs egyensúlyban, ráadásul ostobák (például az egyik mohó, a másik birka), akkor az erősebb addig megy az érdekérvényesítésben, amíg hagyják (amíg nem lesz neki túl drága). Nálunk van egy mindenre elszánt hataloméhes mohó kormány (párt), és van egy beetetett birka társadalom, amely vagy nem mer és nem tud érdeket érvényesíteni, vagy némi csont remélt megkapásáért ingyen a hatalom szolgálatába áll (azt hívén, így jobban jár, mint a többi). Ezért ez a kormány mindaddig fogja etetni a népet és veszi el szép fokozatosan mindenét, amíg ezt a nép hagyja. Persze először meg kéne értenie, miképpen lehet nem hagyni. Van rá példa a világan sok, ezért nem szeret a kormány a külpolitikáról hírt adni (hacsak nem tudja önfényezésre használni).
Ez a politikai kultúra több évszázados, okként több hódítás, ami rajtunk esett meg, felhozható. És persze még sok más is.
Sajnos mióta orbán kormányoz ez a sarcolás és a csencselés már nyilvánosan a szemünk előtt zajlik, és még meg is magyarázza orbán mondván hogy egy Magyar vagyonos gazdag réteget akar létrehozni annak érdekében hogy majd ez a gazdag vagyonos réteg fogja a beruházásaival fellendíteni az ország gazdaságát.
Ezzel csak az a baj hogy az átlagemberek kiszípojozásával sarcolásával juttatja mégnagyobb vagyonhoz ezeket az egyébként is gazdag embereket, de sajnos nem is működik a dolog mert a Magyar gazdag ha még gazdagabb lesz nem a gazdasággal foglalkozik hanem a pénze elköltésével vagyis feléli a kisemberekből kipréselt pénzt, a kisemberek életszínvonala meg egyre lejjebb és lejjebb süllyed.
Úgy szoktam jellemezni ezt a helyzetet hogy orbán egy újkori feudális társadalmi rendszert építget amiben vannak a végletekig leszegényítettek és vannak a végtelenül gazdagok, ez nemtúl kecsegtető a szegény emberek számára akik csak azért lesznek hogy kiszolgálják a nagyúrakat mint azt tették Horthy idején is. és ezt orbán Illiberális demokrácia néven emlegeti.
És ez nem egy fantazmagória. Egyre többen emelik fel szavukat ez ellen a nagyúri gőg ellen.
""Brókerbotrány: Jóval korábban tudták, hogy be fog csődölni, mégis csak a saját irhájukat mentették egyedül. A többi betétes majd vagy visszakapja a pénzét, vagy nem. Ehhez egyébként valamilyen szinten kapcsolódik az is, ahogy a devizahiteleseket is "megmentették". Ők törlesztettek 180 forinton, a többi proli paraszt meg 250 forinton.""
EKKORA ÖKÖRSÉGET!!!!!!
Ötven megszorítás Orbánéktól, amitől rosszabbul élünk, mint négy éve
Megosztjuk önökkel olvasóink gyűjtését az Orbán-kormány által 2010 óta bevezetett megszorításokról, a teljesség igénye nélkül. Ötven tétel került a listánkra. Ha kiegészítenék a felsorolást, tegyék meg mailben, hozzászólásban!
Ötven megszorítás Orbánéktól, amitől rosszabbul élünk, mint négy éve
Kiderült: nem osztogatnak, hanem fosztogatnak jövőre
Az orbáni luxuskormányzás a jobboldali híveit is sokkolja
– adójóváírás megszüntetése
– béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)
– cafeteria megadóztatása
– munkavállalói járulékok emelése
– 32 ezer fő elbocsátása a közszférából
– a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
– reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
– cégautóadó emelése
– egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
– kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal
– ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra
– illetékemelések
– a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
– az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)
– az ebek és lovak kötelező chipezése
Gomba karikatúrája (www.fungie.hu)
– a „chipsadó” bevezetése
– a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
– szeszesital jövedékiadó-emelése
– dohányáruk jövedékiadó-emelése
– környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése
– üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
– bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
– autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
– az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése – áremeléssel
– baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)
– a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)
– 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése
– a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
– a szociális öntemetés bevezetése
– szociális hozzájárulási adó bevezetése
– elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére
emelkedett)
– közművezeték-adó
– a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető
– kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel
– bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése
– banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
– betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
– telekommunikációs adó
– „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20–50 ezer forint között + ált. forg. adó
– pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat
– nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
– közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése
– munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése
– egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
– a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel
– pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
– tandíj de facto bevezetése
– asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
– mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása
– egészségügyi járulék emelése
"A trafikokkal (több mint 5000 új munkahely jött létre) miért ártottak a népnek? "
Már megbocsáss, de van minimális logikád is? Itt élsz?
Szerinted az intézkedésig nem volt trafik?
Sose láttál trafikot? Mert akkor nem mondanál, állítanál ilyet.
Na azokat a trafik(os)okat, akik addig voltak kirúgták, megszüntették (legyen az is 5000), helyettük lettek azok, akik nyertek a pályázaton (véleményezzem kik nyerHETTek?).
Igen, 5000 új munkahely a kedvenceknek....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!