Hogyan tudnánk megmenteni a magyarságot?

Miért van egy id**ta magyar ellenes vadember itt a gyiken? Mint példán ak okádék az 1.

Tudom, hogy anyádék hanyagoltak és nem tiszteled az őseidet, de minek reklámozod?

"Miért van egy id**ta magyar ellenes vadember itt a gyiken? Mint példán ak okádék az 1.

Tudom, hogy anyádék hanyagoltak és nem tiszteled az őseidet, de minek reklámozod?"

Jó, most értelmezd újra, amit írtam. Gyakorlatilag arról szól, hogy panaszkodunk, azonban normális megoldásokat, érzelemmentes konstruktív vitát még sehol se láttam.

Szeretem a hazámat, szeretem a jelképeit, hiszek a jövőjében. De ameddig nem térképezzük fel a kilátásokat, addig nem jutunk sehova.

Vélhetően nem olyan választ írok, amit vársz, de azért hátha érdekel a véleményem.

Szerintem úgy, ha a gyerekeinket összefogásra és toleranciára neveljük (ami nem egyenlő az agyatlan szélsőjobb meneteléssel, de a mindent rezignáltam tűréssel sem). Úgy látom, a legnagyobb baj az, hogy alapvetően hiányzik a magyar emberek többségéből az egymás elismerése, az együttműködés képessége.

Biztos ismeritek a viccet:

„Lucifer revíziót tart a pokolban, megfelelően gondoskodnak-e az ördögök a rájuk bízottakról.

Az első kondér alatt vígan lobog a tűz, a kondér mellett egy tábla:

NE MÁSSZ KI! Lucifer kérdésére az ördög így felel:

- Ezek itt a németek. Tüchtig nép, betartják a szabályokat.

A következő kondér is mintaszerű, ám tábla helyett itt egy géppisztolyos őr áll.

- Ezek itt az oroszok. Ha valamelyik megpróbál kimászni,

az őr a géppisztollyal visszakényszeríti.

A harmadik kondérnál is minden stimmel, de Lucifer felvonja szemöldökét:

- Nem látom az őrséget, és tábla sincs.

- Ide nem is kell, ezek a magyarok. Ha egy megpróbál kimászni a többi visszahúzza.„

Nos, sajnos ez elég jól leírja a helyzetet. Már a gyerekeinket erre neveljük, az iskolarendszerünk a frontális, tekintélyelvű oktatásra épül, semmi közös munka, csak a versenyhelyzetek, a „te legyél a legjobb, fiam”-elve.

Márpedig a jövőt a gyerekeink fogják megteremteni. Nem túl bonyolult gondolat, hogy a társadalom az együttműködésre kellene, hogy épüljön, ahogy az sem, hogy akkor jó, ha abban az egyének jól érzik magukat. A megfelelő embert, a megfelelő helyre – ehhez pedig meg kell találni mindenkinek azt, amiben ő jó, és értékelnünk kell azt, amiben a másik jó.

Szerintem az egészséges nacionalizmusnak is az a gátja, hogy folyton ellenséget kell keresnünk, hogy saját komplexusaink miatt találnunk kell valakit, akit utálhatunk – mert csak így tudjuk magunkat definiálni, hogy mi „jobbak” vagyunk mint XYZ. El kéne mélyedni magunkban egyéni szinten először, megkeresni, vajon mi mit adunk hozzá a magyar társadalom működéséhez.

Úgy, hogy kilépünk az EU-ból.

A cigányokat, szlovákokat és románokat meg nem bántjuk, hanem velük összetartunk, mint a Trianon előtti 1000 évben.

A gond itt van. Mind a franciák, mind az osztrákok azt csinálták velünk, hogy a románokkal, szerbekkel, szlovákokkal és horvátokkal összeugrasztottak minket. Nekik hamis ígéreteket mondtak és minket támadtak. Hagyjunk békén a Kárpát-medencében lévő népeket és fogjunk velük össze meg a lengyelekkel is. Rossz helyen kopogtunk idáig szövetségnél. Nem Amerika és nem Oroszország az ideális szövetségesünk, hanem a szomszédaink kell, hogy legyenek. Szimbiózisban kell élnünk velük.

A másik gond az oktatási rendszer. Folyton olyan sztorikat mondanak rólunk a töri könyvekben, hogy folyton elvertek minket. DE MIÉRT? Mert ha megnyertük volna Mohácsot, akkor nagyhatalom lennénk gyarmatokkal világszerte. És akkor hogy járunk? Úgy, mint az angolok és a németek vagy a hollandok. A saját hazánkban lennénk kisebbség. A MAGYAR ERKÖLCS nem engedte meg, hogy megnyerjük ezeket a csatákat. Így kéne tanítani a történelmet. Kihangsúlyozni a nagyszerűségünket.

A magyar szót is definiálni kéne jobban. Nem az a magyar, akinek a szülei is azok voltak, hanem az, akinek az unokái is magyarok lesznek.