Melyik párt fogja a legnagyobbat bukni a választások után?
17:28: még az írásodból is sugárzik az agresszió, mégis mi vagyunk erőszakosak? én az ilyen embereket két mondat után otthagyom általában, mert kultúrált hangnemben lehetetlen velük beszélni, én pedig csak abban tudok
21/L
A választásokra megerősödik az MSZP és nagyobb arányt ér el mint az előzetes felmérések azt jelezték. Íly módon a FIDESZ fog bukni nagyot. Ennek ellenére bízom, hogy megnyeri a választásokat. Nehéz időszak jön!!! Egyrészt mert a húzó ágazatokat, amelyek még működtek 2002-ig, az MSZP - SZDSZ 8 éve alatt tönkretették. Másrészt pedig a pénz hiánya miatt, mert a privát tőke nagy része az MSZP-s és SZDSZ-es milliárdosok kezében van, és nem fogják itthon termelő üzemek és a mezőgazdaság újraélesztésére fordítani, mert azzal Orbán terveinek megvalósulását segítenék elő.(munkahelyteremtés) Hacsak azért nem, hogy jókora állami támogatást kapva működjenek, és 4 , 8 év múlva újra nagyot húzhassanak a cégek tönkretételéből. A ZS logika furmányos nem magyaros egyenességgel működik. A legnagyobb exportot produkáló céget is tönkretették a pénzek mozgatásával, ahol dolgoztam. Évi 300.000 db sertést exportáltunk. 2005-ben 9 másik hús és baromfi feldolgozóval együtt vitte csődbe zs tulajdonosi kör. A mi cégünket - az 1975-ben átadott óriási állami beruházással készül Húskombinát -ot - 2007-ben lebontották alapig.Sok milliárd forintos kárt okoztak az állattenyésztő magyaroknak. Gondolom, hogy magyarok voltak,(illetve kevés tót, szerb, horvát,román is lehetett köztük) mert nem ismerek egyetlen libatenyésztőt, sertés hizlalót, marhatenyésztőt, földművest,juhászt, csordást, ( de autószerelőt,lakatost, hegesztőt,asztalost,rakodómunkást,villanyszerelőt,gázszerelőt,stb. aki a zs csoportból ezzel keresné megélhetését.
Ők leginkább ügyvédek, kereskedők, export-import cégeket alapítanak , orvoskodnak és színészkednek, bankokban gyarapodnak ja! és persze politizálnak az Ország Házában. Az SZDSZ nem tudom mit fog alakítani, de tarsolyukban ott van a már jól bevált izraeli-magyar kettős állampolgárok szavazóbázisa, amit ha mozgósítanak mint korábban(repülővel is hozták őket Izraelből)pedig ott is volt és lesz szavazó urna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!