Europában miért Magyarországon nyomják el legjobban a hazaszeretetet, nemzeti radikalizmust?
"Én az iskolámban ugy tanultam 4000 éves magyar torténelemrol, hogy az osmagyarok(szkiták stb) még nincsenek is benne."
Hát akkor téged nagyon félre tanítottak. Maga a honfoglalásról se sokat tudni, nem h ami előtte volt. Írásos emlékek is 1100-1200 évekre tehető, korábbról semmi nyoma a magyarságról. Szkítáknak h közük lenne a magyarsághoz ilyet állítani baromság, mert ezt már tényleg nem fogja soha senki se kideríteni. Hinni lehet benne, de nincs sok valóság alapja.
#9.: "Egyébként az egyiptomi kultúra nyolcezer éves és nem csak ezer, mint a magyar. Szeretnél a remek Egyiptomban élni?"
Melyikben? Csak mert a mostani iszlám Egyiptomnak a nevén kívül nincs sok köze az ókori birodalomhoz. Még csak jogfolytonosság sincs köztük.
"A feltalálóinknak pedig miért is kellett elmenekülniük innen? Miért nem itt érvényesültek, ha ez remek hely?"
Mert a Trianon miatt megkisebbedett ország sajnos jóval kevesebb iparágat, tudományos kutatókapacitást tudott fenntartani.
"23 románoknál is csak az ilyen elvetemült szélsőségesek hisznek ilyenben."
Te csak azt hiszed! Ott nem számít az ilyen "fasizmusnak" meg az sem ha "hagyományőrző" (nem tudom mi az náluk, biztos a bocskor meg egy birka) gúnyákban flangálnak.
Akik a himnuszról beszéltek itt, azoknak:
A MAI Himnusz NEM az eredeti, hanem átírat. Az eredeti, Erkel által írt Himnusz verbunk ritmusú, nem lassú, és harangzúgás van benne.
Ott van az eredeti kottában minden utasítás, csak úgy kéne játszani, ahogy Erkel megírta, és nem az átdolgozott változatot.
Erkel ükunokája harcol is érte, hogy tessék visszaállítani a KOTTÁBAN LEÍRTAKAT.
Nincs itt semmi sem elnyomva. A baj az, hogy akik hangosan ordítják a nacionalista szólamokat, általában olyan emberek, akikre senki sem akar hasonlítani, csak az alapvetően hasonlóak.
Az olyanok, mint én büszke magyarok, de nem úgy, hogy az interneten erről ugatnak habzó szájjal...
27
DE kik "ugatnak habzó szájjal az interneten"?
28
Csomó nacionalista, menj nézz szét, ha nem tűnt fel az utóbbi kb. 15 évben.
Nem is tudom, kik szoktak vergődni minden egyes pridenál :) :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!