Szerintetek ezt a filmet miért nem tették kötelező anyaggá dicső politikusaink? Ti láttátok már? Vélemény?
Mert a nemzet tudatot minden erővel elakarták eddig nyomni.
Mert sokaknak nem érdeke hogy téma legyen egy sor kérdés ami nem kiszolgáltatottsággal hajazó nyitottságot jelenti.
Valami megváltozni látszik szerencsére.
Lehetsz szkeptikus, és mondhatod hogy képzelődöm, de akkor miért is van így, hogy eddig tabunak számító dolgok kerülnek a felszínre?
Tudod miért?
Azért mert léteznek bizonyos emberek ebben az országban (többség)akik túl tették magukat Trianonon, és nem a múlton siránkoznak hanem a jövőbe néznek.
Ideje lenne elfelejteni ezt a rögeszméteket, és nem a múlt miatt nyafogni állandóan.
De persze ha Vona Gabi lesz az oktatási miniszter akkor majd kötelező lesz és megváltja a világot.:)
Nem tudom én sem, hogy miért nem téma Trianon az iskolában. Talán ha nemzeti ünneppé nyilvánítanák június 4-et, akkor jobb lenne a helyzet.
Az meg, hogy felejtsük el... pfff. Felejtsük el akkor március 15-öt, augusztus 20-t, október 6-ot és október 23-at is mert már régen volt.
örülök, hogy a többség képest átlátni egy kérdésben feltett hibán.
Anno megnézették a gyerekkel a hídembert, emg annyi mást, és oda kötelező volt mennie.
érdekes, hogy egy trianonnal kapcsolatos filmet se vetíttek nekik, nem értem miért. Illetve értem, csak el vagyok képedve, hogy hazánk legfájóbb pontjáról nem beszélnek hitelesen, sem azokról, akik harcokban haltak, ellenben állítólagos 6 millióról folyamatosan.
Valaki beírta, hogy minek Trianonnal foglalkozni és inkább a jövőbe kell tekinteni.
Nos, ebben nincs igazad. Fontos, hogy megértsük Trianon üzenetét. Ugyanis 3 fontos üzenete is van.
Egyik, hogy mit rontottunk el egykoron; mi vezett ahhoz, hogy az ősi földjeinket a területünkön élő/befogadott nemzetiségek megkaparintsák. A világ országai minket megraboljanak.
Kettő, hogy kikkel vagyunk körülvéve a Kárpát-medencében és a világ meghatározó nemzeteit milyen eszmeiség uralja?
Harmadik pedig; hogyan kell viszonyulnunk a világhoz a jövőben?
Ez az utolsó kérdés a legbonyolultabb. Vitatlan, hogy óriási kárainkért (területi, gazdasági, népességi,kultúrális)elégtételre vagyunk jogosúltak. Ugyanúgy, nyíltan és hatékonyan kell
az érdekeinket képviselnünk, mint a Zsidók teszik. (Mig ők a "holokauszt üzelttel" többszörös elégtételt kaptak, egy szó sem esett még az orosz kényszermunkatáborokba hurcolt magyarokról, a donkanyarban elesettekről, az elrabolt műkincseinkről, az elcsatolt területeinken lévő anyagi javainkról és ott legyilkolt, elűzött, háborgatott magyarokról!)Véget kell vetnünk az évtizedekig tartó meghunyászkodásunknak. Nem mi sértettük meg a világot, hanem a világ bánt igazságtalanul és galádul egy olyan nemzettel, akinek nagyon sokat köszönhet. Bármilyen nevetségesen hangozzék is, ma is meghatározó szerepünk van Európában. Mi vagyunk a Európa és a Balkán határa, gazdasági és kultúrális kiegyensúlyozó szerepünk elvitathatatlan és elengedhetetlen a térség stabilítása érdekében. Viszont a megcsonkításunkból és félszegségünkből hasznot húzók ne gondolják, hogy ezután minden ellenszolgáltatás nélkül fogjuk kiegyensúlyozó és szűrő szerepünket betölteni, más nemzetek gazdagodására és a jövőbeli meghálálás hamis illuziójával. Az első dolog, amit kérnünk és követelnünk kell, hogy adóságunkat engedjék el és ismerje el a világ az ellenünk elkövetett példátlan gaztettét.Azután szót ejthetünk további kártérítési igényeinkről is. Ha a zsidóknak jár, akkor nekünk is!
IGAZSÁGOT MAGHYARORSZÁGNAK! Justice for Hungary!
Minden más csak ezután következhet. Többé nem hallgatunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!