Hogy fogják létszámleépítés mellett megvalósítani a közigazgatás reformját?
Szerintem ugyanúgy ahogy eddig. Sehogy. Ahol én dolgoztam ott is pár évente átszervezés volt. Szinte folyamatosan. Pár embert előléptettek, aki meg akart korábban el tudott menni nyugdíjba. Összekeverték az irodákat, más lett a szervezet neve, ennyi.
Fejleszteni lehetne persze, esetleg ha mindenki értene a munkájához az nem lenne rossz.
Itt felénk pl. a polgármesteri hivatalba van egy információs pult, két csaj ül mellette és eligazítják az ügyfeleket melyik irodába menjenek. Csak az a baj, hogy ez egy kis falu és összesen 5 iroda van és kb. másfél ügyfél naponta. A közeli város is érdekes. A vagyongazdálkodási osztályon aki az ügyeink intézik 11- kor már ebédel, 14 órakor még mindig ebédel, fél háromkor meg azt mondják szerintük ma már nem lesz bent megtalálható...
Ez az egy ember hány munkáját végzi is érdekes. Most viccelsz? 8 órában egy ember egy ember munkáját képes elvégezni. Egynél több ember munkáját talán maga Sztahanov tudta megcsinálni, de az még a szocializmusban volt. Ha több ember munkáját végzi akkor egyrészt felveszi (vagy nem) a megbízási pénzt, másrészt meg azok igen kevéssé lehettek leterhelve, ha egy ember is meg tudja csinálni a saját maga munkája mellett az övükét is.
Miután jó pár éve kikerültem a versenyszférába azóta látom csak, hogy tulajdonképpen azelőtt amit csináltam, csináltunk az egy nagy nulla volt. Néha még felesleges is.
Illetve ezek miatt a rokoni, baráti, protekciós meg nem is tudom milyen alapokon szerveződő rendszerekben páran megszívják, mert a léhűtők helyett rájuk tényleg sok munka jut és halálra idegeskedik maguk.
Én azt mondom aki ért valamihez és nem túl idős keressen magának valami normális állást, mert az idő előrehaladtával egyre nehezebb lesz váltani.
Kormányablakok bevezetése, járások visszaállítása.
Ja, ez már megvolt? Akkor adóemelések. 100 államtitkár, 300 helyettes. Már ez is megvolt? Akkor nincs ötletem?
De mégis: A várba költöznek és onnan igazgatnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!