Szerintetek mikor fog frissülni a magyar politika?
Mikor fognak új,fiatalos pártok jönni? lesz egyáltalán olyan mikor nem lesz fidesz,jobbik,mszp,dk,stb.?
talán 8-12 év múlva?





Soha.
Új nagyobb párt nem fog keletkezni, mivel mostmár egy kispárt vezetője is azzal, hogy indul a választáson, annyit keres, hogy a büdöséletbe többet nem kell dolgoznia. Így oldja meg a zsidesz, hogy a szavazatok szétoszoljanak, nameg ne legyenek konkurens pártok.





Szia, én összefogtam néhány barátommal és nekik az értelmes ismerőseikkel, hogy létrehozunk egy pártot. Meglett a 12 ember, be szerettük volna jegyeztetni a pártot, de a fővárosi törvényszék nem jegyezte be, arra hivatkozva, hogy augusztus huszon valahanyadikáig szünet van a bíróságokon és csak büntető ügyeket tárgyalnak. Utána meg elutasították formai hibára hivatkozva. Így persze, hogy nem tudtunk indulni, mint párt a választásokon, pedig mind a 23 kerületben lett volna jelöltünk. Emellett kompenzációs listán bejutott volna az egyik tagunk a fővárosi törvényszékbe. Az ilyen igazságtalanságok miatt nehéz dolga van a tenni akaróknak, de nem adjuk föl!
Amúgy a pártunk igaz kezdetleges, de 2018 most a cél. Amúgy huszonévesek vagyunk és centralisták. Nincs közöttünk volt politikus és annak leszármazottja.





#2 Nyári szünet mindig van a bíróságokon, ennek nem kellett volna, hogy újdonság legyen számotokra. Formai hiba elég sok lehetséges, ha el akarjátok kerülni, akkor keressetek meg egy hozzáértő jogászt és kérjétek az ő segítségét, így nem lesz problémátok.
"Emellett kompenzációs listán bejutott volna az egyik tagunk a fővárosi törvényszékbe."
A Fővárosi Törvényszék a bírói szervezetrendszer része, oda nem választással kerülnek az emberek, szerintem te közgyűlésre gondoltál.





3-as. Igen a fővárosi közgyűlésre gondoltam, csak véletlenül törvényszéket írtam.
Amúgy igen, tudtuk hogy szünet van, emiatt még július elején beadtuk a bejegyzési kérelmet, csak hát hogy is mondjam. Szerintem ki volt adva parancsba, hogy nem szabad bejegyezni új pártot. Formai hiba, az meg röhej volt. Az egyik aláírás elmosódott egy kicsit.





Ha baloldal változni fog és nem lesznek internacionalista pártok, akkor nagy átalakuláson tudna átesni az ország.
Addig félelemből is kevésbé korruptat fogják megválasztani.





Felejtsd el, az emberek fiatalokat nem szavaznak meg, mert "tapasztalatlanok, nem tudnak ezek semmit se a politikáról" stb.
Egyébként se lehet megnyerni észérvekkel és őszinteséggel ezt a lakosságot.
Ott van Bokros, és nézd meg mennyien utálják, pedig csak kimondta anno is, hogy fos a helyzet, rendbe rakta, túl voltak a nehezén, erre leváltják.
Mondjuk most csak 6%-kkal kapott ki...az nem sok. Talán talán észhez térnek néhányan.
Remélem a MOMA-val nyernek. Másban nem igazán látom ennek az esélyét.
Az meg engem nem érdekel, hogy hogy táncol, meg hogy néz ki. Az a lényeg, hogy ért-e az ország irányításához, és eddig bebizonyította, hogy ért.





6-os, igazad van. Bokros egy kiváló közgazdász. Nemhiába tart USA egyetemeken is előadásokat. Kár hogy Magyarországon szitok szó lett a neve!
Amúgy halottam már én is sokszor, hogy mit akarunk, tapasztalatlanok vagyunk. Szerencsére sokan gondolkodnak ellenkezőleg. A tapasztalat egyenlő a a korrupt tolvajokkal, köszi de abból elég.
Amúgy az embereknek is el kell dönteni, hogy mit akarnak. Ha változást a politikában, azt csak a fiatalok tudják elhozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!