Ha megtudnátok, hogy az egyik osztálytársatok apája részt vett a Fidesz kampányában, bántanátok/kiközösítenétek az illetőt?
Figyelt kérdés
2014. aug. 5. 16:40
1/16 anonim válasza:
Atya világ, ezt most ugye nem komolyan kérdezed?
2/16 anonim válasza:
Egyik osztálytársam szülei MSZP-s politikusok, de a családjában vannak Fideszes politikusok is, nagyívben leszarjuk.
3/16 anonim válasza:
Nem. Azt közösítenénk ki, aki a szüleje miatt kiközösít vagy bánt másokat. Emberi gyengeség és együgyűség jele ha az illetőt nem maga miatt, hanem csalátagjai miatt ítélik meg. Rengeteg az olyan ahol az apuka volt komcsi, a gyerek jobbikos.
4/16 anonim válasza:
Nálunk az osztályban kb. 70-30 volt a fideszes-jobbikos arány mégsem bántottuk egymást sőt a politika is egyszer volt az iskolában akkor is annyi, hogy "te kire szavaztál" kb. ennyi ._.
5/16 anonim válasza:
Fura, ebben a rohadt országban már a sulikban is a ki b@.szot politika megy, inkább azon vitatkozzatok hogy ki a legjobb Marvel szuperhős, vagy a legerősebb dinoszaurusz, az békésebb, ok?
6/16 anonim válasza:
Nem. Ugyan miért közösítenénk ki? Az mszp borzasztóan szar volt, a jobbik meg elméletileg még szarabb. Eddig a fidesz nem tett olyan sok rosszat, csak bazári nagy az ellenzék tábora, és iszonyat aktívak. A fidesz meg nem hirdeti annyira magát, talán azért is tetszik sokaknak, mert nem olyan erőszakosak, mint a két szélsőséges majmok tábora. De nem, nem közösítenék ki senkit, kivéve ha ötleteket talál ki, és duruzsol a többi ember fülébe, hogy kit kéne kiközösíteni. Mellesleg ha tényleg komolyan gondolod, akkor biztos nagy hülye lehetsz kérdező, micsoda jellemesség... nem is lenne baj ha kiközösítenétek, legalább nem lógnátok a nyakamon és kérnétek tőlem tollat, radírt, ceruzát, meg zsebkendőt, ahogy az nálatok szokás. Hülye kérdező... te tettél valamit az ország (vagy akármelyikünk) javára? Lehet hogy akit ki akartok közösíteni sokkal rendesebb, okosabb, jellemesebb mint ti, és majd az ország javára válik, ellentétben veletek, akik nem tudjátok máshogy eltölteni a hétvégéteket csak a kocsmába.
7/16 anonim válasza:
Nem.
Aki ezért kiközösít valakit az buta.
8/16 anonim válasza:
"Fura, ebben a rohadt országban már a sulikban is a ki b@.szot politika megy, inkább azon vitatkozzatok hogy ki a legjobb Marvel szuperhős, vagy a legerősebb dinoszaurusz, az békésebb, ok?"
Szerintem ez teljesen normális, és el is kell várni. Pár év múlva szavazhatnak, és folyamatosan olyan döntéseket kell hozniuk amivel meghatározhatják az életüket (melyik orientáció, melyik fakultáció, melyik egyetem melyik szak). Most már röhögünk rajta, hogy milyen könnyű volt az élet, de akkor egyáltalán nem így éltük meg
9/16 szántóvető válasza:
már látom ahogy az ovisok klikkekbe tömörülnek és a bejelentett tüntetéseken külön részt kerítenek el nekik,hadd szokják a demonstrációk narkótól átitatott levegőjét.
10/16 anonim válasza:
de tényleg iskolában politika... mi azt a kis szar korongot pöckölgettük, mi volt a neve? :D valaki emlékszik? chipsben volt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!