Az összes szomszédja utálja Magyarországot?
Ausztria és Szlovénia nem. Horvátország meg talán még baráti országnak is tekinthető.
Szlovákiával, Romániával, Szerbiával Trianon, a második világháborús események és az ottani nagyszámú magyar kisebbség miatt terheltebb, kevésbé jó a viszony, de szerintem velük sem ellenséges.
Ez érdekes kérdés.
Nemrég elhatároztam, hogy Youtube-on felveszem a kapcsolatot pár románnal, akikről látszott, hogy erősen gyűlölik a magyarokat.
Rájöttem, hogy ezeknek egyöntetűen szilárd meggyőződésük, hogy a magyarok egy mongol betolakodó nép, akik idejöttek a Kárpát-medencébe és elvették tőlük az ősi román földeket.
Aztán itt van még, ami még nevetségesebb, hogy meg vannak róla győződve, mi 1920 óta egységesen csak arra a pillanatra várunk, hogy végre le tudjuk rohanni Romániát, Szlovákiát meg az összes többi országot, mert mi egy ilyen agresszív, militarista nép vagyunk, akik vissza akarják szerezni a területeiket.
Szóval nagyjából azt gondolják mind a 10 millió magyarról, hogy mi egyöntetűen abban hiszünk, amit a nagyjából 100 ezer fős, jobbikos keménymagunk képvisel a valóságban. Ráadásul 1990 óta még veszélyesebbek vagyunk, mert véget ért a szocializmus, ahol erősen el voltak nyomva az agresszív hajlamaink, de most aztán tényleg háborúra készülünk, mert szabad lett Magyarország.
Amikor végre meggyőztem őket, hogy egyetlen egy román csecsemő húsát sem akarom paprikás kolbászba tölteni és összehaverkodtunk, akkor már egész normálisak voltak.
Megkérdeztem, hogy a románok mekkora része hiszi azt a magyarokról, amit ők és azt mondták, hogy a legtöbben így gondolkodnak a magyarokról.
Szóval itt tartunk jelenleg...
Ha majd eljutsz egyszer külföldre kérdező - amit szívből kívánok -, meglátod hogy az emberek ugyanolyanok mint itt, élik az életüket. Aztán ha beszélgetésbe elegyednél velük és elmondanád valamilyen módon hogy magyar vagy, egyáltalán nem utálnának, sőt mosolyognának. Találhatnátok közös témákat, és megláthatnád, hogy bármelyik szomszéd ország népe dolgos és tisztességes, épp olyan mint a magyar.
Utálni viszont azok szokták a másikat, akik nem ismerik. Tehát ha itthon ülsz és sztoikus ember módjára megbeszéled például a jobber körökben hogy mennyire utáltok egy adott népet és ők viszont, akkor sosem értitek meg a világot.
"Ausztria és Szlovénia nem. Horvátország meg talán még baráti országnak is tekinthető."
Itt Dél-Magyarországon van néhány horvát származású ismerősöm, és mind annyira utálnak minket, mint a fene. Hiába mondtam neki, hogy örüljenek hogy kaptak országot, meg hogy mit keres itt és élősködik Magyarországon, ha utálja. Azt mondta azért teszi mert utálja, és különben is kimegy majd angliába. Ennyivel letudta. És a többi még durvább. Kifejezetten utálják a horvátok a magyarokat, hogy miért azt nem tudok, talán mert gonoszak, és annyi eszük nincs, hogy eddig csak ők ártottak nekünk, mi nekik nem igazán.
Az osztrákokról meg ne is beszéljünk. Ők aztán tényleg szó szerint belőlünk élnek.
"örüljenek hogy kaptak országot, meg hogy mit keres itt és élősködik Magyarországon"
Tényleg rejtély, hogy miért mondák neked, hogy utálják az országot.
Nem mind.
Ausztria, Szlovénia, Horvátország nem.
De, Magyarország sem utálja ezt a 3 országot.
Ennek mind megvan az oka.Ugyan Ausztria is kapott magyar területet, de ott sosem bántották a magyarokat, már nagyon régóta engedélyezték a kétnyelvű helynévtáblákat..stb
A horvát, magyar nacionalisták pedig szimpatizálnak egymással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!