Szerintetek is Magyarország legnagyobb problémája az, hogy az emberek egyszerűen szűklátókörűek?
Ezt írtam egy kommentbe:
A kb. 8 millió emberből 4 967 240 ember ment el szavazni.
Sok ember azon van fennakadva, hogy 2 264 780 ember szavazott a Fideszre. Én ennél általában tovább megyek és rögtön ide veszem az 1 290 806 embert akik MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP szövetségére szavaztak és a Jobbik 1 020 476 szavazóját.
Így, ha megnézzük akkor láthatjuk, hogy Magyarországon a többség olyan pártokra szavazott akik közül 2 (most a baloldali összefogást vegyük egynek) semmit nem tudott felmutatni azon kívül, hogy totális kilátástalanságba borították az országot, illetve a maradék egy pedig egyszerűen radikális aminek 2014-ben egy EU-s országban semmilyen keresnivalója nem lenne a versenyképes pártok között.
Azért tartom fontosnak felhívni erre a figyelmet, mert a többség általában csak a jelen kormánnyal van elfoglalva. Pedig, ha tágítanánk a képet jól láthatóvá válik, hogy sokkal, de sokkal nagyobb a probléma.
Ismételten, az emberek többsége olyan pártokra szavazott akik gátlástalanul ellopják (vagy ellopták) a közpénzeket, illetve olyanra akik olyan ideológiát képviselnek amit egy normális ember elítél. Ma Magyarországon a többség ilyenek mellett tette le a voksát. Kérdem én, hogy akkor miről beszélünk? Milyen jogon várunk jobb életkörülményeket amikor fejben a többség egyszerűen retardált?
Ezeken a pártokon kívül pedig még ugye egy párt, az LMP akik elérték az 5%-os küszöböt elenyésző 269 414 szavazattal. Ami azt mutatja, hogy a abszolút nincs igény az újításra és megoldásként inkább temetjük magunkat a szélsőségek alá és hibáztatunk fűt és fát a gondolkodás helyett.
Olyan újító pártokra mint a 4K! vagy a Bokros Lajos vezette MOMA, abszolút, de nincsen igény.
Ergo Magyarország nem a következő 10-20-30-40 évben fog kikecmeregni ebből már csak, azért sem, mert még csak most kezdődött a Fidesz újbóli vesszőfutása. Ennek ellenére abszolút, de megérdemli Magyarország a jelenlegi sorsát.
Akiknek pedig van egy kis esze az úgy is tovább áll.
Még nincsenek hozzászokva a demokráciához. Nem értik, mi az, hogy szabadság. Magyarország történelmében egyedül csak a '89 után kezdődő időszakban éltek az emberek tényleges demokráciában.
Ma is jellemzően az emberek fejében a szocialista látásmód zakatol.
Ennek az országnak nem kell más, minthogy keresztül menjen még 2-3 generáció, hogy ez a tudat teljesen kimosódjon a nemzetből. Ez az, amivel nyugat előrébb jár, hiszen a szerencsésebb helyeken már az ötvenes-hatvanas évek óta demokratikus a berendezkedés, nekik már volt idejük hozzászokni.
Egy felvilágosult, liberális, modern ember nem az embereket ítéli el, hanem szolidaritást vállal - még ha szerinte nem is érdemli meg - az elesettekkel, és rászoktatja az embereket nem a pártcsomagokban, hanem az ideákban való gondolkodásban - a pluralizmus jegyében.
Ja, hogy itt nincsenek ilyenek... Mentem is.
Valóban az egyik legnagyobb probléma a látásmód.
Én inkább butaságnak fogalmaznám, mert a többség amellett, hogy nem beszél nyelvet, nem is ismer más (tegyük hozzá, a mienknél fejletteb) kultúrákat. Sőt, manapság minden arról szól, hogy a magyarral megcímkézett dologk az igaziak, és ez hatalmas butaság.
Ráadásul valóban kellene a megszerzett tudás (világszínvonalú tudás) mellett egyfajta aktivitás, és tenni akarás.
A fejlett kultúrát integrálni kell, nem pedig szolgaian lemásolni.
Ha a történelmet nézzük, egy összességében fejlettebb kultúrát átvesz egy összességében kevésbé fejlettebb, akkor a saját specifikumával tovább gazdagítja azt.
Ugyanez van a Sumer -> Közel-Kelet -> Anatólia -> Hellász -> Róma -> Bizánc -> Arab kultúra -> Mediterrán kultúra -> Kontinentális kultúra -> Angolszász kultúra kapcsolatánál is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!