Azok az emberek, akik kritizálják a Miniszterelnök anyagi helyzetét, milyen körülményeket tudnának elképzelni neki? Lakjon egy kétszobás panelben? Járjon egy tízéves Suzukival? Könyörgöm ő a miniszterelnök, nem egy sima melós.
Erről jut eszembe Moldova György: A napló (Che Guevara bolíviai gerillaharca) c. könyve.
Az egyik részben olvastam, amikor Guevara a táborban, egy sátorban kialakított "vörös sarok" elnevezésű kulturális programot tartott, ahol kifejtette elképzeléseit.
Azt mondta: "Az okos embernek is, és a butának is egyenlő esélyeket kell teremteni, ezért nem haladhatja meg egyikük életszínvonala sem a másikét. Ugyanannyi fizetést kell adni a professzornak is, és a dohánygyári munkásnak is, aki a szivarokat készíti."
Ekkor az egyik katona azt kérdezte: Csak azt ne mondd, hogy te miniszterként annyit kerestél, mint egy segédmunkás.
Guevara: Pontosan, annyi jövedelmem volt, mint egy munkásnak. Sosem hagytam, hogy kivételezzenek velem, a családomnak sem engedtem, hogy több ételadagot vegyen magához, mint amennyit mások kapnak.
(Ezzel persze nem teljesen értek egyet, mert az ész érték, és egy orvosnak nagyobb felelőssége van, mint egy dohányleveleket sodró munkásnak, de ez a párbeszéd jól szemlélteti azt, hogy nem kell egy miniszternek mindenáron dőzsölnie, amikor a nép épphogy megél. (A szöveg nem teljesen azonos a könyvben leírttal, mert nem volt kedvem megkeresi azt az oldalt, de a lényeget leírtam saját szavaimmal.))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!