Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Van olyan amiben a fidesz nem...

Van olyan amiben a fidesz nem mutyizik? Vagy ez mára ilyen általános esetté kell válni?

Figyelt kérdés

[link]


"A cég úgy nyerhetett, hogy Fazekas Sándor az utolsó pillanatban módosított a rendeleten, amelybe több újdonság is bekerült. Például, hogy azonos pontszám esetén azzal kell szerződést kötnie a KLIK-nek, aki először megkeresi az adott iskolát. Ám mint megtudtuk, nemcsak ez a módosítás jött kapóra a Matész-Fruct Kft.-nek.


Az új pontozási rendszer szerint az elérhető 64 pontból 32-őt a különböző marketingtevékenységekkel lehetett megkapni. Eddig ez nem volt kötelező elem.Pontosabban eddig mindössze egy, úgynevezett kísérő intézkedésben kellett közreműködni.


"Azért az nevetséges, hogy az nulla pontot ér, ha valaki három évig szállított problémamentesen, egy jó marketinggel pedig meg lehet szerezni a teljes pontszám felét" - panaszolta az egyik beszállító, aki szerint az is érdekes, hogy az iskoláknak semmilyen beleszólása nem volt abba, hogy kivel akarnak szerződni.


"Hiába adtuk be mi is a dokumentumokat, hiába akartak minket, a Matész-Fruct Kft.-vel kellett megállaponiuk, mert ők küldték be először az anyagukat. A pontozási rendszerbe se tették be azt a szempontot, hogy az iskolák kivel akarnak szerződni, a marketingtevékenység fontosabbnak bizonyult" - tette hozzá az egyik egykori beszállító.


Úgy tudjuk, a szakmai szervezetek is tehetetlenek voltak az ügyben, ugyanis a rendelettervezetet pont úgy küldték ki nekik véleményezésre, hogy mire bele tudtak volna nyúlni, addigra már megjelent.


"Számukra szerencsétlenül jött ki minden időpont, a Matész-Fruct Kft.-nek meg szerencsésen. Vannak ilyen véletlenek" - ironizált az egyik érintett.


Furcsának találják a beszállítók Lukács Róbert szerepét is a történetben. Ő a Matész-Fruct Kft. stratégiai igazgatója, volt felesége, Lampert Gyöngyi pedig az ügyvezetői posztot tölti be a kft.-ben."


2014. jún. 27. 09:23
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Igen, a mutyi része a magyar folklórnak, szóval ez tök normális.
2014. jún. 27. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Ez nemzeti tradíció, mit legjobb képességünk szerint kell művelnünk s át kell örökítenünk utódainkra is. És kötelességünk megvédelmezni megvédelmezni minden olyan kozmopolita baltálib liberálbolsevik ármánykodástól amely ezen ősi hagyomány kipusztulását vagy akárcsak háttérbe szorítását eredményezheti.
2014. jún. 27. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
ez nem mutyi...nekik van 2/3, ők bármit meg tudnak tenni, ha akarnák, simán azt is bevallhatnák, hogy direkt mindig a hozzájuk közelálló ismerősök cégeik nyernek a pályázatokon...megtehetik...mi szavaztuk meg.
2014. jún. 27. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Ez általában együtt jár a közbeszerzésekkel.
2014. jún. 27. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
8 évig azt kellett hallgatni hogy ez vagy az a cég alig kap állami megrendelést. Most 8 évig a másik brigád éhezik vagy csak kap morzsákat. Ez van. Politikai genszterizmus.
2014. jún. 27. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!