Mi a véleményetek OV alapfelfogásáról, amivel mindent elintéz "adócsökkentés = új munkahelyek "?
Lárifrári
ennek nem lesz jó vége
Tegyük a dolgunkat
A felfogás helyes. Szlovákiában pl. az újraelosztási ráta csupán 33% körül van (Magyarországon 50%) és ennek nagy a szerepe abban, hogy SK évek óta versenyképesebb Mo.-nál annak ellenére, hogy sok más paramétere gyengébb. Az adókat csökkenteni kell, a kiadásokat is, és ezt szerintem a köv. kormány meg is tudja csinálni, ha meri. Persze mernie kell, el kell viselnie, hogy majd a szocik telesírják a világot a segélyen élők és a nyugdíjasok szomorú sorsával. És persze kevesebb korrupcióval átszőtt óriásberuházás kell, meg kell állni a mutyizást.
Persze tudom, a divat Orbánt fikázni és azt állítani, hogy hazudik, és úgysem fog semmit se csinálni. Nem zavar, nyugodtan lepontozhattok. Amikor majd az Orbán-kormány leépíti a sok értelmetlen óriásberuházást, szigorítja a segélyeket és a nyugdíjakat, és versenyképessé teszi az országot, annak előnyeiből még a legbőszebb szoci/jobbikos lepontozóművész is profitálni fog.
Ha jól rakják össze van benne ráció. Ugyebár nem szeretünk adót fizetni, mert magas. Ugyan magas a büntetés is, de sokaknak biztos megéri kockáztatni. Ha pl alacsonyabb az adó, de még magasabb az adóelkerülés miatti büntetés, akkor még többen gondolják majd azt, hogy érdemes lenne adót fizetni->az állam szempontjából új munkahely még akkoris, ha fizikailag meg nem.
A másik oldalról megközelítve: ma 1000Ft-nyi keresetre, 1000Ft kézhez kapott pénznek több, mint 2000Ft az ilyen-olyan adóterhe. Tehát a munkaadónak 1000Ft kifizetett bér valójában több, mint 3000Ft-ba kerül! Így vagy nem éri meg dolgozni, mert anélkül is meg lehet élni, vagy nem érdemes dolgoztatni, mert minden elmegy a munkaerőre.
Természetesen túl alacsony se lehet az adó, mert akkor meg a költségvetés bevétele lesz alacsony.
De ha most 3millió adózó 3milliárd adót fizet be tehát fejenként 1000Ft-ot, és ha adócsökkentés után 3.5 millió adózó fejenként 900Ft-ot fizet be, vagyis összesen 3.15milliárdot, akkor megéri.
A számok tudom, hogy nem valódiak, csak példa szeretne lenni. Plusz nem számoltam azzal, hogy a félmillió embernek nem kell a segélyt/támogatást kifizetni. Tehát akkor is megéri adót csökkenteni, ha az adóbevétel kevesebb lesz, de a kiadási oldalon nagyobb a csökkenés, mint a bevételi oldalon. Persze a bal agyfélteke ezeket képtelen megérteni.
Voltak jó hozzászólások, csak valahogy mindig elsiklunk a dolgok felett!
Nem az a kérdés hogy ha csökkentjük az adókat, akkor versenyképesek lehetünk e?
Az teljesen nyilvánvaló, és bolond aki megkérdőjelezi!
A kérdés az ott kezdődik, miként lehet az ország ÁH mérlegét egyensúlyban tartani hogy adót is csökkentsünk és a fogyasztás se csökkenjen ami lerontaná ennek következtében a mérleget!
Mindenki ott úszik, hogy ha csak pusztán a kiadásokat akarjuk letolni, az hatalmas fogyasztás csökkenéssel ját, amit ma az ország nem tehet meg, hiszen negatív ciklusban vagyunk és nem tudunk anticiklikát alkalmazni. Honnan lehet elvenni? A munkára ösztönző kiadás csökkentés jöhet csak szóba, és a kompenzációs nyugdíj. A dolgozó réteg gyermek alapú megnyirbálása igaz hogy hozna a konyhára, de sok kért is okozna a fogyasztás csökkenésével!
Viszont a bevételeinken is sokat lehet javítani! Korrupció visszaszorítása, ami nem csak annyit hoz mint amennyit ellopnak, hiszen sokszor annak a 20-30-50× esét is rosszul használjuk csak hogy lophassanak. Hihetetlen megtakarítások lehetnek benne!
Az Eu s pénzek átcsoportosítása ahol ma a gazdaság élénkítésre csak 12% megy, és a többi olyan beruházásokra megy el amit aztán ismét csak finanszírozni kellene a semmiből.
Meg kell fordítani és amennyit csak fel lehet használni, mindent gazdaság élénkítésre kell fordítani, és nem úgy ahogy ma! Hogy minden évbe ugyan azok a körök osztanak, hanem irányokat kijelölve amihez tapadni tud a tőke, mert a tőke mindent csinál amiből haszna lehet, csak a beruházások állami alapját nem alakíthatják. A munkaerő kiszélesítését a mikrók és KKv k helyzetbe juttatásával kell kezdeni, mert itt hihetetlen lehetőségeink vannak.
Ugyanis a magas adók miatt ez a réteg már a működésébe is beleszámította a fekete munkát, viszont ha csökkennek az adók, és ösztönző támogatást kapnak a fejlesztésekre, akkor megfogják lépni amit lehetőségük lesz. Nem a fogyasztást kell létrehozni az államnak, hanem a verseny irányait egy járható útra terelni, ami a számunkra kedvező, és a vállalkozol elfogják venni a megszorításokkal küszködő szomszédok piacát ha a lehetőséget megkapják az államtól! Itt illeszkedik a fiskális politika, amit Bajnai igaz kényszeredetten, de magvalósított, hiszen a környező közeggel ellentétes ciklusba kerülhetünk, ami extra versenyképességet jelenthet! Persze ha tetszik ha nem a multik kedvezményeit is alakítani kell, és igyekezni tárgyalni az IMF fel egy kevés átütemezéssel az induláshoz energiát nyerni. El kell érni egy 40-42% os redisztribúciót és egy 15-20% os GDP növekedést. Miközben csökkenteni kell az inaktívok számát, és a munkanélküliséget le kell csökkenteni 6% körülire.
Nem sok lehetőségünk van, de ezt, ami most adódik KB 2011 ben amikor mindenki aki anticiklikus politikát folytatott a W második fele okozta megszorítások versenyhátrányát szenvedi, jöhet el a mi időnk, és a szlovákok isznak majd magyar tejet, a dánok eszik a magyar sertést, a ménetek tankolják a magyar biodizelt, stb!
KB ezt jelentené a jobbiknál a szebb jövőt kifejezés!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!