Miért van néha kivételezés a határon túli magyar és a határon túli magyar között (egyes anyaországiak részéről, tisztelet a kivételnek, akinek nem inge ne vegye magára)?

A 20. század elején önhibájukon kívülre szakadt magyarok nem tehetnek róla, hogy ilyen helyzetbe kerültek, nem ők választották.

Máig jogsérelmek érik őket, nyelvtörvény...stb

Akik meg mostanában kiköltöztek nyugatra, ők saját maguk döntöttek így.

A most Svédországban élő magyar, az olyan ember, aki egy jobb életért megtett mindent, amit lehetséges volt. Egy Erdélyi magyar, aki azon szenved, hogy szegény Erdélyi magyarok, az meg egy olyan ember, aki képtelen 100 kilométerrel idébb költözni, csak szenvedni tud azon, hogy mennyire rossz neki. Az ilyen ember inkább ahhoz hasonló, aki folyamatosan arról beszél, hogy ő majd hogy kivándorol, de soha nem teszi meg.

Na, most jöhet a gyűlöletáradat, hogy mekkora antimagyar vagyok.

"egy Erdélyi magyar, aki azon szenved, hogy szegény Erdélyi magyarok, az meg egy olyan ember, aki képtelen 100 kilométerrel idébb költözni, csak szenvedni tud azon, hogy mennyire rossz neki. ..... Na, most jöhet a gyűlöletáradat, hogy mekkora antimagyar vagyok."

Nem tudom, hogy Te minek tartod magad, én meg igyekszem úgy élni, hogy ne ítélkezzem mások felett és lehetőleg ne is minősítsek másokat.

Szerintem mindössze annyi derül ki ebből a hozzászólásodból, hogy Neked nem ugyanazt jelenti a hazaszeretetet, a szülőfölded szeretete és az ahhoz való kötődés, mint az erdélyi magyarok többsége számára.

Azért én így ismeretlenül is feltételezem rólad, hogy vagy annyira értelmes, hogy különbséget tudsz tenni aközött, hogy hogy valaki "képtelen 100 kilométerrel idébb költözni" a nagyobb anyagi jólét reményében, és aközött, hogy valaki azt választja, hogy a szülőföldjén éli le az életét, még ha küzdelmesebb és embert próbálóbb is, ott, ahová ezer szállal kötik a gyökerei és a személyes emlékei.

Megkérdezetem, hogy Te jártál-e esetleg már Erdélyben?

Ha még nem, én jó szívvel tudom ajánlani neked, és nem csak amiatt, hogy szívbemarkolóan szép az a táj.

Nekem megadatott az életben, hogy több alkalommal járhattam Erdélyben, és mindig visszahúz a szívem Tündérországba.

Szép számmal megismerhettem ott élő magyarokat, a kisiskolás korosztálytól a 90 évesig. Nem szeretek általánosítani, így ebben a kérdésben is csak a saját magam nevében írom le, hogy olyan tükröt tartott elém a velük való találkozás, amibe nehéz volt belenézni. Azért, mert azt éreztem, hogy nálam sokkal különb magyarok.

A saját érzéseim helyett hadd álljon itt két idézet, ami eszembe jutott, mikor a gondolataidat olvastam:

"Amikor kimondom ezt a szót, hogy "Erdély", ebben benne van minden: a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam, vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig.

Véremben van. Minden írásommal, minden beszédemmel, mindig és mindenütt Erdélyért harcoltam.

Azért az Erdélyért, melyről tudom, hogy már nem lehet az enyém soha, de még lehet azoké, akik ott maradtak, szenvedtek és hűséggel kitartottak minden gyötrés, megpróbáltatás ellenére is.

Minden maradék erőmmel, igyekezetemmel azért küzdök még ma is, hogy Erdély újra az legyen, ami volt: három szabad nép hazája, az Isten és ember előtti egyenlőség, a tisztesség és az emberszeretet földje.

(Wass Albert)

"Nézd meg egyszer egy székely ember arcát, mikor Vásárhelyt elhagyva hazafelé fordul! Nézd meg az arcát, mikor megpillantja a Hargitát!

Aztán csendesedj el, és imádkozz, hogy legyen egy olyan hely a világon, melynek láttán te is úgy érzel, mint ő! Mert ha van, akkor van hazád is.

(Ismerős Arcok)