Melyik pártnak, mik a hibái?
MSZP - Hazug, tehetségtelen párt. Tele vannak botrányokkal, félrevezették a népet.
SZDSZ - A szabadelvűségnek nyoma sincs, akinek más a véleménye mint az övéké, az meg akassza fel magát. Mindenki rasszista.
FIDESZ - Ellenzéknek béna, felelősek abban, hogy az ország a béka s*gge alá került. Nem voltak szervezettek 2002 és 2006-ban.
MDF - Említésre sem méltóak.
JOBBIK - Még nem volt 4 évük a parlamentben, ezért nem írok véleményt.
MSZP - nem tudok rajtuk kapcsolatban csak mutyira és korrupcióra gondolni. Pont, mint az átkosban. Ráadásul pont eggyel kevesebben dolgoznak, mint kéne (levették a névből a "Munkás" szót).
SZDSZ - kétszinű, mocskolódó, nyájaskodó, a hatalomhoz húzó kis farokpárt. A liberális gondolkodásban lenne ráció, de amit művelnek liberalizmus néven, az abszolút nem liberalizmus.
FIDESZ - töketlenek pártja. De szó szerint. Van képük "béna kacsázni", amikor ők sem többek. Egy nagy száj az egész párt. Nem lehet elvitatni tőlük az eredményeket, azt sem, hogy OV ma ebben az országban az egyik legjobb retorikával rendelkező szónok, de sajnos a szája jár csak. Bátortalan kis nyuszik, akik semmit nem mernek tenni, nehogy véletlen szó érhesse a ház elejét - amikor meg kellett volna védeni az embereket az elmúlt 8 évben, nem tették, elmenekültek.
MDF - Szebb napokat megélt párt, akit egy igazi hülye pitsa irányít. Tipikus példája annak, miért nem szabad a nők kezébe adni az irányítást. Színjátékával és hazudozásaival, ármányaival tönkretette a pártot.
Jobbik - azt teszik amit mondanak. Nem kertelnek, nem félnek az igazságról beszélni akkor sem, ha az kellemetlen (de kinek kellemetlen???), akkor sem, ha ezért a világ rosszának tekintik őket. Persze, hogy rossz visszahallani, hogy te így vagy hülye, te azért vagy barom, ő meg amazért való börtönbe. Igazuk van, az utolsó szóig. Hibájuk legfeljebb az lehet, hogy későn eszméltek.
MSZP- egytől egyig tolvaj üzletemberek vállalhatatlan múlttal
SZDSZ- a legkorruptabbak, kis létszámuk ellenére
FIDESZ- demagógok, kétszínűek
MDF- már rég leszerepeltek, nem jelképeznek már semmit
LMP- labdába sem rúghatnak
JOBBIK- elmebetegek, dühből próbálnak politizálni
18:36
"Bátortalan kis nyuszik, akik semmit nem mernek tenni"
Pontosan mit is tehetett volna egy ellenzéki párt, amelynek nincs többsége a parlamentben?
Abból induljunk ki, hogy ez itt egy demokratikus jogállam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!