A köztévé és az MTI arról miért nem számolt be, hogy Fekete Mihály nem fog kezet Pintérrel tiltakozásul? És az utána következő tiltakozó nyilatkozatát miért nem mutatták?
Addig bemutatás a felvételt, hogy Pintér előttivel szépen kezet fog, de ahogy Pintér következett, nem fogott kezet tiltakozásként a kormány felé. Erről viszont semmit nem is mondtak, helyette azt mutatták, hogy Pintér Hoffmannal fog kezet.
"Pintér Sándorral nem fogott kezet, és nem is vette át tőle Bátorságért érdemjelet az egyik posztumusz díjazott fia, ám erről a köztévé nem, az MTI pedig máshogy számolt be.
A köztévé csütörtök esti Híradója hosszú összeállítást közölt az eseményről, ám az incidenst nem említették. Ugyan mutatták, ahogyan Fekete Mihály kezet fog Ilan Morral, de azt már nem, hogy Pintérnél elmaradt a kézfogás, ehelyett a nézők azt láthatták, ahogyan Pintér Hoffmann Rózsával fog kezet.
A Fekete-testvérpár ezután igyekezett felolvasni egy tiltakozó nyilatkozatot, ám a mikrofon hangerejét a technikusok egy idő után lekeverték, így nem lehetett hallani őket a teremben. Végül a lap forrásai szerint "kínosan feszengő" Pintér kiállt, és igyekezett csitítani őket, mondván: "a díjátadó nem a politikáról szól."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!