Te megszavazod Paks2t?
"Szélenergiához nem elég szeles az ország"
Ezt a szerencsétlen osztrákok nem tudták, amikor az M1-es mellé telepítettek pár100 szélerőművet. Jaigen, tőlük vesszük az áramot....
Előbb utóbb bővíteni kell, ha nem most, akkor pár év múlva úgy is visszatérnek erre a kérdésre. Itt ugye sokakat az orosz pénz zavar. Nyugat felé már bőven el vagyunk adósodva, és nem lett jobb a helyzetünk semmilyen téren sem, az oroszok talán jobbak mint Kína. Na meg ugye közel vannak, ezért muszáj gazdasági kapcsolatokat ápolni. Ahogy olvastam, és ami nyilvános, azok alapján az oroszok jó feltételeket ígértek az építést illetően.
Ha többet tudnék az egészről, több pozitív információm lenne, akkor valszeg igennel felelnék, most még nem tudom, de inkább az igen felé hajlok.
Nem az orosz pénz zavar, hanem az hogy egy elavult technológiát veszünk meg 30 évre előre. Meg kell nézni mit csinálnak a vezető államok. Telepítenek atomerőművet? Nem. Inkább leszerelik őket. Most már közhely számba mennek azok a mondatok, hogy az energia ingyen van. És hogy 40 másodperc Földre érkező napsütés fedezi a Föld éves energiaszükségletét. (és akkor a szélről, vízről még nem beszéltünk) A németek, kínaiak, amerikaiak gőzerővel telepítik a napkollektorokat, próbálnak elszakadni a fosszilis/atom energia függőségtől, mert drága. Az ehhez kapcsolódó iparágak és technológiai fejlesztés pedig évről évre exponenciálisan fejlődik. Erre mi mit csinálunk? Egy kifutó technológiához kötjük magunkat 30 évre minimum. Semmiképpen nem támogatom.
Plusz ott van a politikai vonzata. Normális országokban ösztönzik az embereket, hogy használjanak alternatív energiaforrásokat. Támogatásokkal, kedvezményekkel. Nálunk gátolják ezt. Adókat dobnak rá és ellehetetlenítik. Egész Európában nálunk a legköltségesebb használni. Hogy csakazértis meg kelljen építeni paks2-t, de lehet ha csak a töredékét adnák támogatásnak a népnek, abszolút nem is kéne. Így hogy lesz paks2, borítékolható, hogy kényszeríteni fognak a használatára. Azaz a kormány nem fogja engedni, hogy ne atomenergiát használj, és fizess neki. 30 év szopóálarc következik köszönhetően a lobbiknak.
tévedés hogy az alternatív energia nem éri meg
németeknek megéri, csak nekünk nem?
egyébként is áramtúltermelés van Európaban
nem leszünk gyarmat! aha, csak éljen a Szovjetunió! csak most önként dugjuk a hurokba a fejünket
mi ez, ha nem hazaárulás?
nem fogják megkérdezni, szóval nem lesz semmilyen szavazás sem.
Ha mégis lenne, akkor attól függ milyen, és mennyi információt tudok róla:
A mostani gyakorlatilag 0 info - rajzolok nekik egy fa.zt a szavazólapra
Megfelelő mennyiségű info amit jónak látok - igennel szavazok
Sz.rok a feltételek - nemmel szavazok
+ jó lenne ha már eljutnánk odáig egy szavazásnál, hogy nem csak két lehetőségem van. pl: támogatom a paksi bővítést, de nem ezekkel a feltételekkel, stb.
Ha már kikérik az emberek véleményét akkor jó lenne, ha engednék hogy el is tudjuk modnani
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!