Tényleg nincs jelentősége a mostani forintárfolyam-gyengülésnek?
Varga Mihály szerint a szokásos januári árfolyam-ingadozásról van szó, és nem kell vele foglalkozni. Matolcsy György is elmondta tegnap, hogy minden a legnagyobb rendben van, kitűnő a gazdaságpolitikánk, és eszünk ágában sincs kamatot emelni, mert alacsony az infláció.
Most megy az Echo Tv-ben Bayer Zsolt műsora. Az itt megnyilvánuló Boross Imre és Bogár László szerint buták voltak a törökök és a dél-afrikaiak, hogy kamatot emeltek. Mi viszont visszavertük a nemzetközi pénzügyi körök óhaját, és nem emelünk. Nekünk a gyengébb árfolyam nem probléma, sőt jót tesz az exportnak. Legfeljebb, akik most síelni mennek, kicsi többet fizetnek. Na jó, a devizahiteleseknek se túl jó, ismerte el Boross, de ehhez Bayer hozzátette, hogy őket rövidesen megoldja a Kormány.
Tényleg ilyen egyszerű ez?
Egyrészről, ez még mindig jobb, mint ami a világválság mélypontján volt, akkor, ha jól rémlik 320, de talán 330 is volt az euró (320 biztos). Viszont jóformán már minden más ország kilábalt a válságból, vagy biztos léptekkel halad kifelé, mi meg többé-kevésbé megrekedtünk a mélyponton.
Viszont nem vagyunk nagy exportőrök, az importunk és exportunk értéke között nincs eget rengető különbség, tehát ez a "jót tesz az exportnak" dolog nem váltja meg az országot, ha mellé tesszük, hogy az importnak meg rosszat.
Emellett kíváncsi vagyok, mik is termelik meg az exportot, mert nem lepne meg, ha nagyrészt multik összeszerelő üzemei lennének.
A jelenleg cca 250 milliárdos külkereskedelmi többletünket nemigazán növeli érdemben egy 10%-os lengedezés sem, nemhogy ez. http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__533..
Matolcsy érvelése meg azért vicces mert az ortodox monetáris politika csak ceterus paribus (változatlan/állandó körülmények) érvényes. Ami hazánkban nem érvényes pláne, hogy a kormányzati belpolitika kimondottan kamatemelésre játszana, legalábbis egy konzekvens országban.
A DAK és Törökország belassulásának meg nem feltétlenül makrogazdasági eredetű okai vannak:
Tök jó hogy az egerem se működik....
Ehelyett:
http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__533..
Erről lenne szó:
Kedvencem, mikor 300 ft fölött volt az Euró 2009 sajtótájékoztató:
#8
Ez a beszéd elég nagy kedvencem.
A másik legjobb része, amikor azt mondta, hogy attól mindig óvakodtak, hogy a Nemzeti Banknak utasításokat adjanak. :D
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!